Különösebb felhajtás nélkül tegnap éjszaka hagyta el az everetti végszerelő üzemet az első hosszított törzsű Dreamliner. A gyáriak még fotókat sem közöltek, sőt úgy hírlik, hogy ezúttal a hagyományosan ünnepélyes kigördülési ceremónia is elmarad, vagy legalábbis zártkörű lesz. A prototípus most a festőhangárban van, ahol a legújabb Boeing színeket ölti magára, méghozzá elsőként.

A Boeing május 30-án látott hozzá az idei párizsi légi szalonon tett 787-10-es bejelentése óta immár hivatalosan is háromféle típusváltozatban kínált 787-es család közepes törzshosszúságú prototípusának végszereléséhez és július 17-ére gyakorlatilag el is készült az első 787-9-es, amelyet az éj leple alatt vontattak át az everetti gyárkomplexum festőhangárjába.

A 787-9-esnek 6.1 méterrel hosszabb a törzse, mint az alaptípusé, amely 56.7 méter. Nagyobb a hatótáv teljesítménye (14800 – 15750km) és méreteinél fogva több utas (250 – 290) szállítására is képes, ezeknek megfelelően pedig mintegy 10%-kal nagyobb a maximális felszállósúlya (250836kg) is.

A Boeing tervei szerint a prototípus még az idén levegőbe emelkedik, hogy az első megrendelő, az Air New Zealand a jövő év első felében már átvehesse és mihamarabb forgalomba is állíthassa első 787-9-es gépét.

A berepülési program számára egyébként összesen négy darab tesztrepülőgép épül. Az első gépre a Rolls-Royce Trent 1000-C típusú hajtóművei kerülnek, amely mintegy 5.7%-kal nagyobb maximális tolóerő teljesítményre képes, mint a 787-8-ason rendszeresített 1000-B széria. A negyedik tesztgép lesz az, amelyet majd a General Electric GEnx-1B hajtóműveivel szerelnek a tanúsító program végrehajtása érdekében, de erre is már az erősebb PIP-2-es verzió kerül majd.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A jelenleg festőhangárban rejtegetett prototípus a Boeing legújabb házi színeiben gördül majd ki, de a hírek szerint a gyártó ez alkalommal zártkörűen, csak munkatársai körében ünnepli majd legújabb Dreamliner típusát.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!