A 2013. július 6-án San Francisco repülőterén pórul járt Asiana Airlines Boeing 777-236ER típusú repülőgépének balesetét az amerikai hatóságok, köztük a Nemzeti Közlekedés Biztonsági Felügyelet (NTSB) már vizsgálják. Az adatrögzítő berendezéseket már megtalálták és az abból kinyert információk által szinte biztosan állítható, hogy az alacsony repülési sebesség miatt csapódott a földbe, majd égett ki a gép.

A koreai légitársaság „triplahetese” délelőtt 11 óra 30 perc körül ütközött a 28L pálya előtti védőgátnak, amely a tenger viszontagságaitól hivatott elszigetelni a pályát. A rendkívül alacsony sebesség miatt a gép állásszöge olyannyira magas volt, hogy a törzs hátsó szekciója egyszerűen hozzáütődött a gátnak és egyből le is szakadt.

A feketedoboz által rögzített rádióforgalmazások és a pilótafülkében elhangzó párbeszédek egyikében sem hangzott el, hogy azonnal növelni kellene a repülőgép sebességét. Erre a megoldásra egészen a becsapódás előtti utolsó másodpercekig nem jöttek rá a pilóták, azonban az eszmélés után a Pratt&Whitney hajtóműveknek már nem volt elég idejük ahhoz, hogy a maximális tolóerejüket leadják, így a baleset elkerülhetetlenné vált.

A balesetet szenvedő Boeing 777-es paraméterei
Légitársaság: Asiana Airlines (Dél-Korea)
Típus: Boeing 777-280ER
Gyártási szám:29171
Lajstrom: HL7742
Első repülés: 2006. február 25.
Életkor: 7,4 év

Az ütközés után az irányíthatatlanná vált repülőgép többször megpördült, majd végül a szárnyakban található nagy mennyiségű tartalék kerozin lángra kapott és ezáltal majdnem az egész kabintető-szerkezet kiégett. Helyi információk szerint az utasoknak még azelőtt sikerült elhagyni a géptörzset, mielőtt a tűzvész elérte volna a csúcspontját.

Összesen 307 személy tartózkodott a fedélzeten, melyből 2 utas életét vesztette és többen rendkívül súlyos sérüléseket szenvedtek a becsapódáskor és az azt követő tűzben.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az NTSB elnöke, Deborah Hersman egy rövid közleményben tájékoztatta a médiát arról, hogy a repülőgép vizuális megközelítési engedélyt kapott a 28L pályára. A Boeing 777-est lassítani hivatott fékszárnyak 30 fokos állásszögben voltak kiengedve, a masszív futóművekkel együtt. A repülőgép tervezett sebessége ekkor 137 csomó (kb. 253 km/h) volt. Mint kiderült, ez a sebesség a leszállás előtti utolsó másodpercekben jelentősen lecsökkent, a pontos értéket azonban nem kívánta elárulni.

„A pilóták kihallgatása feltételezhetően ezen a héten fog megtörténni, egyelőre viszont felesleges bárkit felelősségre vonni, hiszen az adatrögzítők információit még hitelesíteni kell, továbbá még korai találgatni, és döntést hozni ilyen korán a balesettel kapcsolatban.” – tette hozzá Hersman.

A HL7422 lajstromú Boeing 777-es belseje a baleset után. (Fotó: NTSB)

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!