Bejelentette az Airbus, hogy péntekre tervezik az A350XWB prototípusának első felszállását. Amennyiben az időjárás is alkalmas lesz, helyi idő szerint délelőtt 10:00-kor emelkedik magasba a touoluse-i Blagnac repülőtérről az 1-es számú (MSN1) A350-es.

A felkészülési program jelenlegi állása szerint várhatóan e hét pénteken, azaz június 14-én teljesítheti szűzrepülését az A350XWB prototípusa – jelentette be mai közleményében az Airbus.

Jó egy hét telt el azóta, hogy június 2-án az Airbus közölte, felzúgtak az A350-es (MSN1) Rolls-Royce Trent XWB típusú hajtóművei, ekkor hajtották ugyanis végre az első indítást. Ezt követően június 4-e volt a második dátum, amikor a gyáriak hivatalos közleményt bocsátottak ki, és arról tájékoztattak, hogy kik lesznek a prototípus berepülői. Mindeközben pedig már a gurulási próbák is kezdetüket vették.

Most már csak az utolsó simítások vannak hátra, a felkészítést végző szakcsapatok a végső ellenőrzéseket végzik. Amennyiben semmi rendelleneset nem találnak és az időjárás is alkalmas lesz pénteken levegőbe emelkedhet az első Airbus A350XWB.

A háromféle típusváltozatból álló A350-es család első tagját, a prototípust is megtestesítő A350-900XWB-t 2014 második felében készül forgalomba állítani az Airbus.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.


Lépésről lépésre: Így készült az első A350XWB. (Forrás: Airbus YouTube Csatorna)

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!