Risztov Éva és csapattársai ma Tel-Avivba utaztak, hogy részt vegyenek a Nyíltvízi Úszó Európa Kupa sorozat első fordulóján, az izraeli Bat Yamban. A hat fordulóból álló sorozat következő állomását június 8-án Balatonfüreden rendezik. A döntőre szeptember 7-én és 8-án az olaszországi Piombinóban kerül sor.

A verseny nagy esélyesét Risztov Évát kellemes meglepetés érte felszállás előtt. Az úszónő fél a repüléstől, de ezúttal a Wizz Air gép kapitánya vendégeként a pilótafülkében bizonyosodhatott meg arról, hogy biztonságos útjuk lesz. Szalai Ferenc kapitány ugyanis megnyugtatta, hogy egész úton Tel Avivig kék az ég és sima útra számíthatnak.

Risztov Éva a kupasorozat mellett gőzerővel készül a júliusi barcelonai világbajnokságra, ahol szeretné megismételni olimpiai sikerét.


Risztov Éva, Dobos László kapitány és Szalai Ferenc első tiszt.


Kép és Szöveg: Wizz Air

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!