Kirúgták a Malév földi kiszolgáló cégének éléről Limburger Lórántot a Malév utolsó vezérét. A másik volt Malév-leány főnökét tegnap küldték eladta hírül a NOL.hu.

A Népszabadság információi szerint menesztették az MGH Zrt. éléről Limburger Lóránt vezérigazgatót, aki a Malév utolsó vezérigazgatója volt.

Mint ismert, az MGH – korábbi nevén Malév Ground Handling – a tavaly február harmadikán megállt nemzeti légitársaság földi kiszolgáló leányvállalata volt, majd tavaly került át állami tulajdonba annak érdekében, hogy az állam finanszírozhassa és ne menjen csődbe. A társaság azóta, köszönhetően a menedzsment munkájának, saját lábára állt.

A céget a Malév csődjét követően Limburger vezette, hiszen 2011 májusában a cég éléről kérték fel a Malév Zrt. vezetésére, amit végül ő és Berényi János elnök állított le.

Amint arról korábban beszámoltunk, a másik volt Malév-leányvállalat, a repülőgép-karbantartással foglalkozó Aeroplex vezetőjét tegnap menesztették: a szintén szakember Nemcsók Imre a sajtóból értesült a leváltásáról, hiszen súlyos betegség miatt kórházban fekszik. Ez a cég a megrendelések alacsony állománya miatt ingatag pénzügyi helyzetben van, alighanem ez indokolja hogy mindkét céget a pénzügyes, s szintén Maléves múlttal rendelkező Erdődi Zoltán vezeti tovább, s információink szerint a vagyonkezelő integrálni kívánja a vállalatokat. Az iparágban ezt szakmai nonszensznek tartják.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!