A hatótáv teljesítmény láthatja kárát a Boeing 787-es akkumulátor problémáit követő forgalomba vissza állításának. Amennyiben ez a szigorítás megvalósul az alapjaiban ássa alá a Dreamliner piaci értékét és az amerikai repülőgépgyárnak újabb komoly problémával kell szembesülnie.

Javában dolgozik rajta a Boeing, hogy legújabb szélestörzsű típusa, a 787-es Dreamliner, amelyet január óta repülési tilalom súlyt újra visszatérhessen a menetrendszerű forgalomba. A kormányzati forrásokra is hivatkozó legfrissebb amerikai sajtóhírek szerint azonban, ha sikerül is meggyőzni a módosított lítium-ion akkumulátor-rendszer biztonságos működéséről a légügyi hatóságokat nem kizárt, hogy azok csak azzal a feltétellel engedik vissza a forgalomba a kompozit nagygépet, ha nem maximális hatótáv teljesítménnyel működik, vagyis a 787-es egyelőre csak „csökkentett módban” repülhetne.

Komoly veszteséget jelenthet ez a Boeing számára, mivel a kéthajtóműves Dreamliner egyik, ha nem a legfontosabb jellemzője épp a nagy hatótávolsága. A középkategóriás típust eredeti elgondolás szerint is azzal a céllal készítette a Boeing, hogy olyan közvetlen útvonalak megtételét is lehetővé tegye, amelyre eddig csak nagyobb utasbefogadó-képességű gépek voltak képesek. Amennyiben tehát a hatóságok megvonják a típusengedélyekben eddig érvényes hatótávolságot legfontosabb aduászát veszítheti a Dreamliner.

A legsúlyosabb esetben akár a hatósági berepülési program során megszerzett ETOPS norma visszavonása, vagy annak korlátozása is megvalósulhat. Némileg nyugtató azonban, hogy az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) szóvivője korainak minősítette az erről szóló diskurzust, mivel mint jelezte egyelőre a módosított akkumulátor-rendszer tesztje van napirenden.

Az ETOPS normák a kéthajtóműves repülőgépekre vonatkozó üzemeltetési alapkövetelményeket tartalmazzák. Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) először 1953-ban vezetett be 60 perces ETOPS normát. Az ETOPS azt az időtartamot határozza meg, amely alatt szükség esetén akár egyetlen működőképes hajtóművel is el kell tudnia érni a repülőgépnek egy leszállásra alkalmas kitérőrepülőteret. A Boeing 787-est, illetőleg annak hajtóműveit a manapság legelterjedtebb 180 perces jogosításra készítették fel a gyáriak a forgalomba hozatal során, de cél a rendkívül nagy repülési szabadságot lehetővé tevő 330 perces ETOPS engedély elérése is.

A 787-es típuscsalád jelenleg egyetlen szériából, a 787-8-asból áll, amely székezéstől függően 210-250 utast vehet fedélzetére. A hatótávolság pedig akár 15200km is lehet, amely 3500km-rel nagyobb, mint a házon belüli típuselődként emlegetett 767-300ER wingletes verziójának teljesítménye. A 787-es ráadásul kevesebb üzemanyag igénybevétellel képes ilyen hosszúságú útvonalak teljesítésére, ezért még ha csak rövid időre is lenne érvényes ez a hatótáv csökkentő kitétel, az alapjaiban ásná alá a Boeing 787-es piaci értékét. Olyannyira, hogy egyes megrendelők nem is tudnák elvárásaik szerinti hosszú távú járatok teljesítésére alkalmazni a típust – ez pedig beláthatatlan következményekkel járhat a rendelési szerződésekre nézve.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Eddig nyolc olyan légitársaság van, amely átvett és/vagy szolgálatba is állított Boeing 787-8 típusú repülőgépet. Az első üzembeállító All Nippon Airways (ANA) mellett kronológiai sorrendben haladva a Japan Airlines, az Ethiopian Airlines, az Air India, a LAN Airlines, az United Airlines, a Qatar Airways és végül a LOT Polish Airlines flottájában található szolgálatteljesítés alól kivont Dreamliner.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!