Az ír fapados légitársaság a negyedéves értékelés bejelentésével egy időben hozta nyilvánosságra, hogy Izrael és Grúzia lehet a Ryanair következő célpontja, köszönhetően a két régióban rejlő piaci lehetőségnek – adta hírül az ATW Online légiközlekedési hírportál.

Michael Cawley, a légitársaság vezérigazgató-helyettese – a Londonban megtartott konferencián elhangzott – állítása szerint „Izrael hatalmas potenciállal rendelkezik”.

Cawley szerint, annak ellenére, hogy a turistacélból történő beutazások szerények, és leginkább a vallási turizmus áll előtérben, ez igen gyorsan megváltozhat. Ezek mellett az izraeliek utazási hajlama is igen magas, ahogy a kormány növelni akarja a turizmust és üzleti utazásokat egyaránt.

„A probléma az, hogy az izraeli kormány két dolgot próbál végrehajtani, ami – véleményünk szerint – kölcsönösen lehetetlen – liberalizálni a légtereket, de egyben megvédeni az El Al légitársaságot.” – mondta Cawley.

Hozzátette, hogy Marokkó is csatlakozott az európai Nyitott Égbolt rendszerhez, melynek köszönhetően a beutazó turizmus az elmúlt 5 év során évente megduplázódott. A példa nem véletlen, hiszen a Ryanair a marokkói Fez városába is tervez útvonalakat nyitni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

„A marokkóiaknak igen eltérő az álláspontjuk az izraeliekhez képest.” – Cawley elmondása szerint a Royal Air Maroc számára is hamarosan megnyílhat a teljes verseny, ám eddig is sikerrel vették az akadályokat. Mindezek mellett Grúziához is nagy reményt fűznek, mivel a vezérigazgató-helyettes szerint Grúzia igen szabadelvű a gazdaságot tekintve, valamint a Wizz Air is üzemeltet útvonalakat a kaukázusi országba.

Címlapfotó: Rimóczi Roland – AIRportal.hu

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!