Helyszíni vizsgálatot tartott a Boeing 787 Dreamliner utasszállító repülőgépek akkumulátorait gyártó japán cégnél a tokiói közlekedési minisztérium az amerikai légi közlekedési hatósággal közösen hétfőn, mivel az alkatrészek a közelmúltban többször is meghibásodtak.

A minisztérium közölte, hogy a tervezéstől kezdve a gyártásig mindent átvizsgálnak a sorozatosan meghibásodó lítium-ionos akkumulátorok miatt, amelyeket a GS Yuasa vállalat szállít a Boeing számára. A cég teljes együttműködést ígért a további napokban folytatódó vizsgálat során.

A vizsgálatot azután ejtették meg, hogy a múlt héten az All Nippon Airways egyik 787-ese akkumulátorhiba kényszerleszállást volt kénytelen végrehajtani miatt Japánban, korábban pedig a Japan Airlines egy Dreamlinerén kapott lángra az alkatrész a bostoni repülőtéren.

Még mindig nem tudják mi okozta a meghibásodásokat. A 787-esek a hét végéig biztosan nem repülhetnek.

Sajtóinformációk szerint a japán balesetvizsgáló hatóság korábban arra a megállapításra jutott, hogy az ANA Boeing 787-es lithium-ion akkumulátorának a meghibásodását túltöltés okozta. Az akkumulátor a túltöltés következtében túlmelegedett, a burkolata megsérült és éghető elektrolit folyadék jutott ki a megsérült burkolatból.

Egyes értesülések szerint az amerikai balesetvizsgálók (NTSB) szakemberei azonban mindkét közelmúltbeli esetnél (JAL 787 bostoni reptéri tűzeset, ANA 787 kényszerleszállás) kizárták, hogy a túltöltés okozta az akkumulátor meghibásodásokat.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A JAL egyelőre január 25-ig, az ANA pedig január 27-ig tolta ki a Dreamlinerekkel repült járatainak felfüggesztését. A LOT és az Air India is kártérítési igénnyel fordult a Boeinghez a típus teljes leállítása miatt. A Dreamilner üzemeletető légitársaságok nagy része típuscserékre, vagy a 787-es típussal üzemeltetett járatainak törlésére kényszerült. Az FAA egyelőre nem közölte, hogy mikor tervezik feloldani a Dreamlinerek repülési tilalmát.

A 787-eseken az elmúlt hetekben összesen öt váratlan esemény történt, amelyek miatt a gépeket Japánban, az Egyesült Államokban és a világ számos más országában sem engedik repülni a hatóságok a hibák kivizsgálásáig. Az amerikai gyártó a problémák miatt ideiglenesen felfüggesztette a gépek leszállítását, amelyekre eddig 800 megrendelés érkezett.

A 787-es gondjai komoly érvágást jelenthetnek a Boeing számára, amelynek korábbi számítások szerint 1100 gépet kellene eladnia a típusból ahhoz, hogy megtérüljön annak tervezési-fejlesztési költsége. Elemzők szerint a helyzet számos japán céget is érzékenyen fog érinteni, mivel a gép alkatrészeinek közel harmada a szigetországból származik.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!