2013. január 12. (szombat) újabb jeles dátum a magyar repüléstörténet vonatkozásában, hiszen ma este 19:42-kor szállt le először Boeing 787 Dreamliner típusú repülőgép a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren.

A LOT Polish Airlines menetrend szerinti járatán eredetileg január 11-én érkezett volna először Boeing 787-es Budapestre, de a járat teljesítésére kijelölt SP-LRB lajstromú Dreamliner műszaki probléma következtében Varsóban rekedt. Emiatt a légitársaság Boeing 737-essel repülte az útvonalat.

A lengyel nemzeti légitársaság varsói sajtóközpontja kora délután úgy tájékoztatta az AIRportal.hu-t, hogy az SP-LRA lajstromú Boeing 787-essel készülnek teljesíteni az esti, LO531/532 Varsó és Budapest közötti járatpárt és így is lett.

A LO531-es járat kis késéssel ugyan, de 18:53-kor rendben felszállt a varsói Chopin repülőtérről és útját vette a magyar főváros Liszt Ferenc repülőtere felé, ahová 19:42-kor érkezett meg.

Az összesen 252 utas szállítására alkalmas legújabb generációs szélestörzsű utasszállító a budapesti reptér kettő közül rövidebb, 3010 méter hosszú, 31L futópályáján landolt, majd a 2A terminál külső, R278A állóhelyére állt be, amely mellett tudósítók népes tömege fotózta és köszöntötte a vadonatúj kompozit típust.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A lengyel Dreamliner a menetrendje szerint 20:10-kor kellett volna, hogy visszainduljon Varsóba, de a magával hozott késése, valamint a vendégeknek biztosított gyors fedélzeti séta is csúszást okozott a járat indulásában.

Az 56.8 méter hosszú és 60 méter szárnyfesztávú óriást ráadásul a felszállás előtt az időjárási viszonyok következtében a repülés biztonsága érdekében még jégmentesíteni is kellett.

A LO532-es Budapestről Varsóba tartó járat végül 21:54-kor szállt fel a felszállásra kijelölt 31L futópályáról. A LOT Polish Airlines tervei szerint a main kívül, a holnapi, azaz január 13-i vasárnapi és a holnaputáni, azaz január 14-i hétfő esti járataikat is Boeing 787-8-as típusukkal teljesítik. A típusváltoztatás jogát a légitársaság továbbra is fenntartja!

A LOT az európai légitársaságok közül elsőként állította forgalomba a legújabb generációs Boeing 787-est, amelyet december közepe óta a személyzet gyakorlatszerzése és a hosszú távú járatokra való felkészülés jegyében rövid távú, Európán belüli útvonalakon üzemeltet.

Az igazi hosszú távú üzem, amelyre a típust valójában tervezték, hiszen hatótávja nem kevesebb, mint 12000km, a menetrend szerint január 16-án veszi kezdetét, amikor először indul Varsóból Boeing 787-es Chicagóba, A szelek városába.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!