Az Air Asia légitársaság lesz az első üzemeltető, amely Sharklettel szerelt Airbus A320 típusú utasszállító repülőgépet állít szolgálatba – jelentette be a ma kezdődött ILA berlini légi szalonon az európai repülőgépgyár.

Az Air Asia, amely a világ légitársaságai között a legnagyobb Airbus A320-as flottával rendelkezik lesz az első Sharklettel szerelt A320-as üzemeltetője. Az európai repülőgépgyár legújabb szárnyvég-technológiájával felvértezett gépet az idei év végén, decemberben állíthatja szolgálatba a több, mint 100 darab A320-assal rendelkező ázsiai légitársaság.

A hírt a ma kezdődött berlini ILA kiállításon jelentették be az Airbus és a légitársaság képviselői, méghozzá az egyik, jelenleg F-WWIQ gyári lajstromot viselő A320-as jelenlétében, amely az idei ILA egyik fő Airbus-delegáltja. Az Airbus ezen a gépen demonstrálja legkevesebb 3.5%-os üzemanyag megtakarítást ígérő új szárnyvégeit, valamint új CFM hajtóműveit.

A bemutatón beszédet tartott John Leahy, az Airbus ügyfélkapcsolati igazgatója, aki elmondta, hogy a jelenleg is folyó Sharklet-tesztek igen szép eredményekkel kecsegtetnek: a Sharklet takarékossági mértéke ugyanis a legfrissebb mérések szerint elérheti a 4%-ot is.

Az Airbus „házi festést”, valamint a törzs hátsó részén „1st Sharklet Operator Air Asia” matricát viselő A320-as a kiállítás során nemcsak a földön, hanem levegőben is bemutatkozik a nagyközönség számára.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az idén júliusban felrebbent hír miszerint a Qatar Airways lesz az első Sharklettel szerelt Airbus A320-as üzemeltetője a mai bejelentéssel cáfolatot nyert, pedig a katari gépet már saját festését viselve kapták lencsevégre tesztrepülés közben Toulouse felett.

Az viszont bizonyos, hogy a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren is jelenlévő Qatar Airways, ha nem is elsőként, de mindenképp elsők között lesz a Sharklettel szerelt A320-as típus üzemeltetésében.

A Sharklet, avagy az Airbus „cápauszonyaként” is emlegetett szárnyvég technológia elsősorban a költséghatékonyság jegyében újratervezett, várhatóan 2015-ben forgalomba álló A320neo típuscsalád számára készült, de a gyártó elérhetővé tette az újonnan rendelt, még nem a Neo-családba tartozó A320-asok megrendelői számára is az üzemanyag fogyasztás csökkentő hatású kiegészítőt.

A Sharklet rendszeresítése – bár erről keveset hallani, de korántsem megy zökkenőmentesen az Airbus számára. Ez esetben viszont nem a fejlesztési, vagy gyártási programban keletkezett késés okoz kisebb-nagyobb gondokat, hanem az a szabadalmi jogvita, amely a blended típusú wingletek fejlesztője, az amerikai Aviation Partners Inc. és az Airbus között támadt.

Kétségtelen ugyanis, hogy a Next Generation Boeing 737-esekről jól ismert wingletek egyértelműen hasonlítanak az Airbus által most Sharkletnek elnevezett szárnyvégekre.

A jogvita aktuális állásáról, amelyben az amerikai fél egyenesen a Sharkletek gyártásától és értékesítésétől való Airbus eltiltást vár természetesen a mai eseményen nem esett szó, de a későbbiekben érdekes meglepetéseket tartogathat egy az ügyben hozott jogerős bírósági ítélet.


John Leahy bejelenti az első Sharkletes A320-as üzemeltetőt (Forrás: Airbus’ YouTube Channel)

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!