Az egyik szerb repüléssel foglalkozó portálon újból felröppentek olyan hírek, melyek szerint a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér akár már a nyáron üdvözölheti az Emirates első budapesti járatát.

A hír egylőre csak találgatások szintjén merült fel, de egyből kétkedésre ad okot, mivel az EX-YU Aviation hírportálon leírtak ellentmondanak a légitársaság azon állításával, miszerint sem Szerbiába, sem pedig Magyarországra nem terveznek járatokat üzemeltetni belátható időn belül.

Ez utóbbi információt egyébként maga a légitársaság erősítette meg egy válaszlevélben, melyben az AIRportal érdeklődésére reagált a 2013 novemberében felvetődött hírekkel kapcsolatban, melyek szerint a Perzsa-öböl legnagyobb légifuvarozója Budapestet is felvenné útvonalhálózatába.

Mind Magyarország, mind pedig Szerbia között van egyébként összeköttetés Dubaj városával. Hazánkból a Wizz Air által utazhatunk a 2013 októberében megnyitott World Central repülőtérre, míg Belgrádba 2014. január 12-én érkezett meg a szintén low-cost elvek alapján működő Flydubai légitársaság első járata a Dubai International repülőtérről.


Az EX-YU Aviation által publikált cikk szerint a Flydubai járatát is kétségek övezik, ugyanis olyan híresztelésekről is értesült a helyi sajtó, melyek a viszonylat rövid időn belüli felfüggesztését latolgatják.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az információk alapján ebben az esetben az Emirates a nyári hónapok elején venné át ezt az útvonalat, és toldaná meg egy budapesti kitérővel, de az is elképzelhető, hogy előbb érkezne a magyar fővárosba, majd a visszafelé úton állna meg Belgrádban a repülőgép.

Mindenesetre a Flydubai cáfolta a fent említett információkat, és hozzátették, hogy nem tudnak arról, hogy csak pár hónapnyi ideig üzemeltetnék a Dubaj – Belgrád járatot, így egyelőre az Emirates-szel kapcsolatban felmerülő talágatásoknak sincs sok létjogosultsága.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!