A Nemzeti Közlekedési Hatóság már lezárta a Tel-Avivra és Ukrajnára érkezett repülési jogok iránti kérelmek elbírálását, de a döntések még nem jogerősek – válaszolta az NKH az MTI kérdésére csütörtökön. Ezeken kívül Törökországra és Oroszországra érkeztek kérelmek. A hivatal a pályázatok eredményét egyelőre nem ismertette, de a Wizz Air hónapokkal ezelőtt jelezte, szeretné megszerezni ezt a négy jogot.

Ide tartozik, hogy a Wizz Air a nap folyamán jelezte, hogy hétfőn Váradi József vezérigazgató „a magyar légiközlekedés szempontjából jelentős bejelentéseket tesz”.

Az NKH válaszában megjegyezte, hogy minden korlátozott légiközlekedési joggal kapcsolatos eljárást egyenként bírálnak el. Törökország és Oroszország még nem zárták le az eljárásokat.

Hozzáteszik: ahogy a döntések jogerőre emelkednek, a Nemzeti Közlekedési Hatóság az erre vonatkozó tájékoztatást közzéteszi a honlapján.

Az NKH összesen 24 EU-n kívüli, kihasználatlan repülési jogra írt ki pályázatot. Az igényekről az első kérelembenyújtástól számított 90 napon belül kell döntést hozni. Az ugyan nem publikus, hogy melyik légitársaság adott be kérelmet, de Daniel de Carvalho a Wizz Air kommunikációs igazgatója korábban azt mondta, hogy szeretnének új járatokat indítani Budapestről például Moszkvába és Tel-Avivba a Malév repülési jogainak megszerzésével. A Wizz Air vezérigazgatója, Váradi József pedig már a Malév február 3-i leállása után jelezte, hogy elsősorban a moszkvai, kijevi, isztambuli, tel-avivi jogokat szeretnék megszerezni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Liszt Ferenc-repteret üzemeltető cég vezérigazgatója, Jost Lammers korábban a Malév repülési jogainak rendezetlenségét is azokhoz a körülményekhez sorolta, amelyek rontják a Budapest Airport régiós versenyhelyzetét. A repülési jogok kiosztásáig ugyanis néhány, az EU-n kívüli célállomásra nem indulhatnak járatok Budapestről.

A korábban a Malév Zrt. által birtokolt jogok a légitársaság üzemben tartási és működési engedélyének megszűnését követően váltak kihasználatlanná. A Malév engedélyeit az NKH Légügyi Hivatal 2012. április 17-i határozataival vonta vissza. A légiközlekedési hatóság ezt követően kezdhette meg a kiosztási eljárásokat.

Az NKH korábban azt is közölte: a légitársaságok maguk határozzák ugyan meg, hogy a repülési jog megszerzése után mikortól indítják el járataikat, de az időpont is része a pályázati anyagnak, és a kérelem értékelésekor ezt is figyelembe veszik. Hozzátették, hogy egy új célállomás beindításához több más engedélyt is meg kell szerezniük a társaságoknak, és több megállapodást is kell kötniük.

Forrás: MTI / Fotó: AIRportal.hu

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!