A LAN Airlines lett az első amerikai üzemeltetője a Boeing 787-es Dreamlinernek, miután a chilei légitársaság tegnap átvette az első ilyen új generációs, kompozit anyagokból készült „álomgépét”.

Újabb gépátadáshoz érkezett a Boeing 787-es program: A legújabb, sorrendben a negyedik üzemeltető lett a chilei LAN Airlines, amely augusztus 31-én vette át az első Boeing 787-8 típusú utasszállító repülőgépét. A vállalatnak összesen 32 gépből álló Dreamliner flottája lesz, amelyben a hosszabb törzsű típusváltozat, a 9-es széria is szerepelni fog. A LAN-nak 22 darab 787-8-as és 10 darab 787-9-es modellre van érvényes rendelése.

Az első, CC-BBA chilei lajstromot viselő Dreamliner átadására ünnepélyes keretek között a légitársaság és a gyártó vezető tisztségviselőinek jelenlétében a Boeing 787-es everetti gyártósora közelében található Future of Flight Aviation Centerben került sor.

Ignacio Cueto, a LAN Airlines vezérigazgatója beszédében úgy fogalmazott, hogy nagy öröm és egyben meghatározó pillanat is légitársasága számára a Boeing 787-es szolgálatba állítása. Az új típus révén hosszabb távú útvonalak üzemeltetése is lehetővé válik, miközben a 787-es környezetkímélő és gazdaságos üzeme a légitársaság fenntartható növekedéséhez is jelentősen hozzájárul. Ráadásul a Dreamlinerrel az utasok komfortját és utazási élményét is magasabb szintre lehet emelni – tette hozzá a vezérigazgató.

A turista osztályon 217 utas foglalhat helyet (Fotó: LAN)

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A gyár részéről Van Rex Gallard, a Boeing latin-amerikai régióért felelős értékesítési alelnöke köszöntötte a legújabb Dreamliner üzemeltetőt. Gallard szerint a 787-es forgalomba állításával a LAN továbbnövelheti globális jelenlétét, új útvonalakat nyithat és az utasok számára is egy merőben új repülési élményt biztosíthat.

Az első városok, ahová LAN Boeing 787-es fog repülni várhatóan Santiago, Buenos Aires, Lima, Los Angeles, Európában pedig Madrid és Frankfurt lesznek. A chilei Boeing 787-esek összesen 247 utast vehetnek fedélzetükre, amelyből 30 business osztályú, a fennmaradó 217 ülés pedig turista osztályú.

Az üzleti osztályon ággyá alakítható ülésekkel várja utasait a légitársaság. Az új ülések egyébként rövidesen a flotta Boeing 767-esein is rendszeresítésre kerülnek. A turista osztály újdonsága, hogy a Dreamliner üzemeltetők között elsőként bocsát rendelkezésre a LAN olyan, a Panasonic Avionics fejlesztette érintőképernyős fedélzeti szórakoztató rendszert, amelyen az utasok saját hordozható eszközeik tartalmait is megjeleníthetik. A turista osztályon 9″, míg az üzletin 15.4″-os monitorok állnak rendelkezésre.

A business osztály 2-2-2-es elrendezében 30 személyes (Fotó: LAN)

Ignacio Cueto a gépátadási ceremóniát követően külön interjúban elmondta azt is, hogy az idén még további két 787-est terveznek átvenni. A jövő évben négy, 2014-ben pedig 7 darab 8-as szériájú, Rolls-Royce Trent 1000 típusú hajtóművekkel szerelt Dreamliner áll majd szolgálatba. A légitársaság választása ugyanis erre a hajtóműre esett, szemben a másik, General Electric nyújtotta opcióval.

A vezérigazgató elmondása szerint a Boeinggel folytatott legutóbbi tárgyalásaik során megállapodtak, hogy a hosszabb törzsű verzió, a 787-9-es első példánya 2015 elején kerül átadásra a LAN számára.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!