Nagy teljesítményű szélestörzsű utasszállító repülőgépek beszerzését tervezi a Turkish Airlines. A Flightglobal törökországi tudósítója szerint a légitársaság legalább 15 darab Airbus A380-800-assal, vagy Boeing 747-8 Intercontinentallal fejlesztené flottáját.

A Star Alliance légiszövetséghez tartozó Turkish Airlines először 2010-ben jelentette be, hogy komolyan érdeklődik az Airbus és a Boeing legnagyobb utasszállító típusai iránt. Hamdi Topcu, a légitársaság elnöke szerint végleges döntés idén júliusra, a Farnborough légi szalon idejére várható.

A török nemzeti légitársaság szélestörzsű utasszállító repülőgép flottája jelenleg Airbus A330/A340, valamint Boeing 777-300ER típusokból áll.

Az elnök nyilatkozatában kiemelte, hogy a légiközlekedés forgalma Isztambulban folyamatos növekedést mutat, ezért egy harmadik, évi 120 milliós utasforgalmat bonyolító repülőtér építése is szükségessé vált. A török kormány az idei évben tervezi meghirdetni az konstrukcióra vonatkozó tendert.

A Turkish Airlines elnöke azt is elárulta, hogy a nagy gépekről szóló tárgyalásaik 2014-es szállítási dátumokról folynak. A vállalat nagy volumenű fejlesztési szándékát mutatja, hogy terveik szerint 2023-ig bezárólag egy 300 gépből álló flottát állítanának fel.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Temel Kotil, a Turkish Airlines vezérigazgatója nemrég arról tájékoztatta a sajtót, hogy legújabb generációs keskenytörzsű utasgépek beszerzését is fontolgatják: konkrétan az Airbus A320neo és a Boeing 737MAX típusokat tanulmányozzák rövid-, és középhatótávú flottájuk bővítése céljából.

Forrás: Flightglobal (2012. június 21.) / AIRportal.hu

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!