Kiadáscsökkentő programja keretében megválik Boeing 737 típusú utasszállító repülőgépeitől a Lufthansa – tudatta egy belső levélben munkatársaival a német nemzeti légitársaság igazgatótanácsának tagja, Carsten Sphor.

A hírt miszerint a Lufthansa 2016-ig bezárólag kivonja a forgalomból Boeing 737 típusú repülőgépeit az ATW Online tette közzé. A német légitársaság a napokban komoly kiadáscsökkentő programot jelentett be, a veszteséges járatok felszámolása mellett az új gépek beszerzésére irányuló flottamodernizációs programot is lassítják a pénzügyi helyzet javítása érdekében. A 1.5 milliárd eurós megtakarítási program részeként egyes hosszú távú járatokon a First Class szolgáltatás felszámolásra kerül.

A leállításra kerülő járatok: Hyderabad, Kalkutta és Kanton, valamint Nanking, Csennai és Bangkok is kikerülhetnek az útvonalhálózatból.

A program első körben való ismertetésekor a flottamodernizációt érintően konkrét típusokról még nem esett szó. A mostani legfrissebb tájékoztatás szerint azonban kiderült, hogy a kiöregedő keskenytörzsű Boeing 737-es flotta 2016-ig bezárólag távozik a német nemzeti légitársaság gépparkjából.

Sphor szerint a Lufthansa költséghatékonyabb típusokkal kívánja felváltani a meglévő gépeket, hogy versenyképesebb lehessen a gyorsan fejlődő közel-keleti, valamint a konkuráló low-cost légitársaságokkal szemben.

A Lufthansa flottájában összesen 55 Boeing 737 Classic típuscsaládba tartozó utasszállító repülőgép teljesít szolgálatot. Az újabb Next Generation típuscsaládot a német nemzet légitársaság nem rendszeresítette. A 737-es flotta 300-as, valamint 500-as típusváltozatokból áll.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A program keretében nemcsak a Boeing 737-esek kerülnek kivonásra, hanem minden a flottában jelenlévő 70 üléses repülőgép, így a Bombardier CRJ700-asok, valamint a turbolégcsavaros Bombardier Q400-asok is. Mire a program megvalósul a Lufthansa keskenytörzsű flottája csak és kizárólag az Airbus A320-as típuscsaládjának gépeiből fog állni. A németek célja, hogy a flottában ne legyen 25 évnél idősebb repülőgép.

A szélestörzsű gépeket illetően is változások lesznek: a hosszú távú járatokon két komfortfokozatot, a business-t és az economy-t fogják kínálni. Nem szűnik meg az első osztály, de csak egyes járatokon lesz igénybe vehető. Az Airbus A340-300-asok és a Boeing 747-400-asok fedélzetét kétosztályos elrendezésben újrakonfigurálják. Az A340-300-asok a program végrehajtásáig biztosan a flottában maradnak, egyelőre nem kerülnek leváltásra, viszont a 747-400-asokból már csak 13-at tartanak meg és alakítják át a fedélzetét.

A németek fontolóra veszik a prémium turista osztály bevezetését is, de erről végleges döntés még nem született.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!