Újabb részletek kerültek nyilvánosságra a Boeing 777 modernizációs programjáról: Az amerikai gyártó egy a 777-200LR Wordlinernél is nagyobb hatótávolságú, új generációs típusváltozat fejlesztésén dolgozik – tudta meg a Flightglobal légiközlekedési hírportál.

A Boeing még tavaly ősszel jelentette be, hogy 777-es típuscsaládjának megújításán dolgozik. Az új generációs változatok már a 787-es Dreamlinerhez hasonló, kompozit anyagból készülő szárnyakat és új, költséghatékony hajtóműveket kapnának, amellyel tovább növelhetnék a típus teljesítményét. A programban légitársasági partnerként a legnagyobb 777-es flottával rendelkező Emirates is részt vesz és tapasztalataival működik közre a fejlesztésben.

A legfrissebb információk szerint a 777X program legnagyobb hatótávú változata a jelenleg is kimagasló teljesítménnyel rendelkező 777-200LR Wordlinert is túlszárnyalná. A 777-8LX programnéven futó változat hatótávolsága 17550 km lenne, amely 155 km-rel nagyobb, mint a Worldlineré. A Flightglobal információi szerint a -8LX széria valamikor a 2020-as években állhatna forgalomba.

A mindössze 155 km-es hatótáv többlet első hallásra jelentéktelennek tűnhet, de az új konstrukciónak köszönhetően mintegy 14-16%-os megtakarítást lehet elérni a hosszított törzsű és megnövelt hatótávolságú 777-300ER típusváltozathoz képest, amely először tenné lehetővé London és Sydney közötti profitábilisan üzemeltethető közvetlen járatok teljesítését. A megnövelt teljesítmény révén, ugyanis nem lenne szükség üzemanyagfelvétel céljából történő dél-kelet ázsiai kitérőre.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A 777-8LX hatótávja még a világrekorder 777-200LR-t is túlszárnyalná (Fotó: Boeing Company)


A jelenlegi piacon mindössze két rendkívül nagy hatótávú szélestörzsű utasszállító típus található: az egyik az amerikai gyár 777-200LR-je, míg a másik az Airbus négyhajtóműves A340-500-asa. Az utóbbi gyártását, a teljes A340-es típuscsaláddal egyetemben az idei év első napjától kezdve azonban leállította az Airbus.

Az európai konkurens ebben a szegmensben az új, kompozit anyagokból készülő A350 eXtra-Wide-Body legnagyobb hatótávú változatával kívánja felvenni a versenyt. A Boeing azonban fontos szerepet szán a légitársaságok és nem utolsó sorban az utasok körében is közkedvelt triplahetesnek és annak népszerűségére építve kíván kidolgozni újabb típusváltozatokat.

Boeing 777 cockpit: az új generáció nagy eséllyel kaphat 787 Dreamliner alapú pilótafülkét (Fotó: Boeing Company)


A 777-8LX változat a jelenlegi tervek szerint három osztályos elrendezésben 353 utast vehetne fedélzetére, a 777-200ER-hez képest 4.46 méterrel hosszabb törzsbe. A nagyobb típusváltozat, a -9X 407 utast vehetne fedélzetére, törzshossza pedig 2.13 méterrel lenne hosszabb, mint a 300-as változaté.

A korai tanulmányok szerint meghagyták volna a 777-200ER, valamint a -300ER törzshosszát, csupán a fedélzeten végzett szerkezeti átalakításokkal próbálták volna növelni az elhelyezhető ülések számát. Mostanra azonban a Boeing egy olyan új változattal számol, amely betöltheti a 323 üléses 787-10-es, valamint a 467 üléses 747-8-as közötti rést.

A programban igen hangsúlyos szerepet kap az új 777-esek szárnykialakítása ugyanis a Boeing kompozit anyagokból tervezi készíteni a szárnyakat. Az egyik koncepció szerint a 787-esekhez hasonló és az új 747-8-ason is megvalósult hajlított szárnyvég-technológiát alkalmaznának, míg a másik elgondolás szerint a 737-es és 767-es típusokról ismert nagyméretű, blended wingletekkel tennék gazdaságosabbá az üzemelést.

A típus az utasok körében is rendkívül népszerű. A képen a Qatar Airways 25. Boeing 777-ese látható
(Fotó: Boeing Company)


A hajlított technológia körülbelül 10%-kal növelné a szárnyfelületet, amelynek nagy előnye lenne a halkabb üzemelés, ami pedig az egyre szigorodó reptéri kvóták tekintetében is komoly fegyertény lehet. Ezzel a kivitellel viszont több, mint 71 méteresre nőne a típus szárnyfesztávja, amely új ICAO (Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet) kategóriabesorolásba helyezné a típust: a 777-esekre jelenleg érvényes „E” besorolás az Airbus A380-as és Boeing 747-8-asokra jellemző „F”-kategóriát érné el, amely alapvetően új megvilágításba helyezné az 777X változatok üzemeltetési paramétereit.

A Boeing jelenleg azon dolgozik, hogy miként tudnák megtartani a legújabb generációs kompozit szárnytechnológia kivitelezést úgy, hogy közben az „E” ICAO-besorlás se vesszen el. Az egyik legfrissebb koncepció szerint a 71.1 méteres szárnyfesztávolságú kompozit szárny 3.4 méteres felhajló részét behajthatóvá tennék, hogy a repülőtereken való gurulás, valamint parkolás során megtarthassák a 777-esekre jelenleg érvényben lévő „E” kategória besorolást és csak a futópályára kiérve kelljen a nagyobb „F” kategóriát érvényesíteni.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!