A Metrojet légitársaság Airbus A321-es repülőgépe a Sharm el Sheik-ből végrehajtott felszállást követően 224 emberrel a fedélzetén szombaton hajnalban tűnt el a radarokról. Az EI-ETJ lajstromjelű Airbus A321-200 típusú repülőgép a légitársaság 7K-9268 számú járatát teljesítette Sharm el Sheik-ből Szentpétervárra. Az egyiptomi miniszterelnök megerősítette, hogy a repülőgép lezuhant, melynek roncsait már megtalálták a Sinai félszigeten.

Friss cikkünk a témában, videóval Lezuhant orosz utasszállító – amit eddig tudunk

A flightradar24.com virtuális radar adatai szerint a repülőgép 23 perccel a felszállást követően, már 30.000 láb (~9.100 méter) magasság fölé emelkedett 400 csomós sebesség mellett, miután körülbelül 6.000 láb/perc-es meredek süllyedésbe kezdett a radarokról való eltűnését megelőzően.

Egyiptomi média értesülések szerint a repülőgép teljesen összeroncsolódott darabjai közt nincsenek túlélők. Egyes hírek szerint a repülőgép személyzete vészhelyzetet jelentett és a legközelebbi repülőtéren akart kényszerleszállást végrehajtani, mielőtt megszakadt a rádió-összeköttetés a repülőgéppel.

A fedélzeten 200 felnőtt és 17 gyermek utas, valamint 7 fős személyzet tartózkodott az aviation-safety.net adatlapja szerint.

A balesetet szenvedett A321-es 1997. májusában teljesítette első repülését, azaz 18,5 éves volt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

2014 júliusában Ferihegyen javították

Az AIRportal.hu repülőgépmozgásokat rögzítő adatbázisa szerint az orosz Metrojet (korábbi nevén Kolavia) légitársaság EI-ETJ lajstromjelű, Airbus A321-es repülőgépe 2014. július 5. és 11-e között Budapesten tartózkodott, Ferihegyen végezték el a repülőgép akkor esedékes karbantartását.

A balesetet szenvedett EI-ETJ lajstromjelű repülőgép még a korábbi TUI.ru festésében, 2012. augusztusában, Pulában. A repülőgépről 2014-ben került le a TUI utazási iroda festése, mikor a Metrojet légitársaság színeibe festették át. A repülőgép festése 2015-ben ismét megújult, ekkor a Metrojet modernizált festését kapta meg. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A balesetet szenvedett EI-ETJ lajstromjelű repülőgép még a korábbi TUI.ru festésében, 2012. augusztusában, Pulában. A repülőgépről 2014-ben került le a TUI utazási iroda festése, mikor a Metrojet légitársaság színeibe festették át. A repülőgép festése 2015-ben ismét megújult, ekkor a Metrojet modernizált festését kapta meg.
(Fotó: AIRportal.hu)

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!