Újabb fejlesztési próbálkozó:
Cargobázis épül Debrecenben
Egy idén alapított cég építhet cargobázist Debrecenben.
Várhatóan a Saigo Port Kft. építheti meg a debreceni reptéren a cargobázist, miután ez az egy társaság nyújtott be ajánlatot, s a bírálóbizottság a pályázatot eredményesnek nyilvánította. (Eközben még az idén elkezdődik a cargobázis építése Ferihegyen a 2A terminál mellett.)
A Saigo Port Kft. a benyújtott pályázata szerint a cargo- és logisztikai bázis épületeihez, valamint a feltáró út és infrastruktúra megépítéséhez szükséges összesen 50 ezer négyzetméter nagyságú területért 99 évre áfa nélkül százmillió forintot fizetne, melyet a bérleti szerződés megkötését követő 30 napon belül fizetne meg.
A cégbírósági adatok szerint a Saigo Port Kft.-t 2010 februárjában alapították, a debreceni székhelyű cég jegyzett tőkéje 120 millió forint. A vállalkozás tulajdonosa a budapesti székhelyű, ötmilliárd forint jegyzett tőkéjű XID befektetési Kft., ez a cég pedig 50-50 százalékban két debreceni ingatlanforgalmazó cég: az Ycode Kft. és a Zcode Kft. tulajdonában van. Ezekben a cégekben az a Hedon István a tulajdonos, aki a cargopályázaton nyertes társaság az ügyvezetője.
További részletek a csütörtöki Napi Gazdaságban.


