Nem kötelező érvényű vételi ajánlatot tett az Alitaliára a Ryanair – jelentette be az ír légitársaság pénzügyi vezetője a Reuters hírügynökség jelentése szerint.

 

Fotó. AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó. AIRportal.hu

Neil Sorahan további részleteket nem árult el az ügylettel kapcsolatban, így azt sem tudni, hogy mekkora rész vándorolhat az ír fapados céghez a csődvédelemben álló olasz légitársaságból. Michael O’Leary vezérigazgató korábban azt mondta, többségi tulajdon érdekelné, ha a Ryanair úgy dönt, hogy befektet az olaszok légicégébe. Ezt megelőzően azonban olyan nyilatkozatokat is tett, amely szerint inkább gazdasági együttműködésben venne részt, semmint részesedést vásároljon.

A Reuters hírügynökség úgy tudja, hogy a múlt pénteki határidőig tíz nem kötelező érvényű ajánlat érkezett az Alitaliára.

Az olasz kormány a múlt héten erősítette meg, hogy a légitársaság értékesítésének megkönnyítése érdekében az olasz állam is vásárolhat néhány százaléknyi részt az Alitaliából.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Alitalia még májusban vonult csődvédelembe, miután a dolgozók nem szavazták meg az új reorganizációs terveket. Ezt a lépést viszont az Etihad, mint szakmai befektető már nem tolerálta, és bejelentette: nem fektet több pénzt a napi több százezer euró veszteséget termelő olasz légitársaságba. Az első tervek szerint az Alitaliának 2017-ben már nyereséget kellett volna termelnie.