A Wizz Air ügyvezető alelnökévé és vezérigazgató-helyettesévé nevezte ki Stephen Jones-t, aki 2017. második felében foglalja el pozícióját. A Wizz Air a menedzsment két tagját továbbá a vállalat felsővezetői csapatába lépteti elő – közölte lapunkkal a légitársaság.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

Ügyvezető alelnökként és vezérigazgató-helyettesként Stephen Jones közvetlenül a vezérigazgatónak jelent, és tagja lesz a vállalat felsővezetői csapatának.

A Wizz Air kereskedelmi, marketing és információtechnológiai szervezetéért felel majd, közvetlen irányítása alá tartoznak a vállalat kereskedelmi, marketing és információtechnológiai igazgatói, ezen felül fontos szerepe lesz az igazgatótanács utódlástervezési tevékenységében is.

Stephen Jones új-zélandi és brit állampolgár, 2013-tól az Air New Zealand légitársaság stratégiai, hálózati és szövetségi kapcsolatokért felelős vezetője volt. Ezalatt az idő alatt ő felelt a légitársaság átfogó stratégiájáért, hálózatfejlesztéséért, a légiszövetségi kapcsolatokért és a fenntarthatósági törekvésekért. Felügyelte az Air New Zealand szigorúan költségmenedzselt reakcióját a diszkont légitársaságok által jelentett komoly belföldi kihívásokra, valamint számos ázsiai, közel-keleti és más diszkont légitársaság mellett nyereségessé tudta tenni az Air New Zealand nemzetközi tevékenységét a világ egyik legszorosabb versenyében működő transz-tasmán piacon.

Ezt megelőzően Stephen Jones több más pozíciót is betöltött az Air New Zealandnél, ahová 2001-ben érkezett. Többek között a csoport diszkont légitársasága, a Freedom Air ügyvezetője is volt, menedzselte a légitársaság belföldi, valamint tasmán és csendes-óceáni üzletágát és a 2003-as újratőkésítést követően a légitársaság befektetői kapcsolataiért és pénzügyi tervezéséért is felelt. Jelenleg a Star Alliance menedzsment tanácsának és a Star Alliance stratégiai bizottságának elnöke.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Wizz Air a menedzsment két tagját továbbá a vállalat felsővezetői csapatába lépteti elő.

Iain Wetherall, a Wizz Air pénzügyi tervezésért és kontrollingért, valamint befektetői kapcsolatokért felelős vezetője 2017. augusztus 1-től a vállalat pénzügyi igazgatója lesz.

Pénzügyi igazgatóként közvetlenül a vezérigazgatónak jelent, és a Wizz Air könyvelési és adóügyi, pénzügyi tervezési és kontrolling, flottavásárlási, vállalati pénzügyi, valamint beszerzési szervezeteiért felel.

Heiko Holm, a Wizz Air műszaki szolgáltatásaiért felelős vezetője 2017. augusztus 1-től a vállalat műszaki igazgatója lesz, pozíciójában Diederik Pen ügyvezető alelnöknek és üzemeltetési igazgatónak jelent majd.

A Wizz Air flottájának folyamatos bővülésével a flotta méretéből és a számos bázis működtetéséből adódó műszaki és üzemeltetési komplexitás is egyre növekszik.

Annak érdekében, hogy a légitársaság megfelelően biztosítsa a további növekedés hátterét, a felsővezetői csapatban új műszaki igazgatói pozíciót alakított ki a vállalat. A műszaki igazgató felel a Wizz Air folyamatos légialkalmasság fenntartó és Part-145 karbantartó szervezeteiért.

Két fontos pozícióra belülről léptettek elő vezetőket

Iain Wetherall 2011 júliusában csatlakozott a Wizz Airhez a vállalati pénzügyekért felelős vezetőként, majd a vállalat 2015-ös tőzsdére lépését követően a Wizz Air befektetői kapcsolataiért is felelt. 2016 szeptembere óta van jelenlegi pozíciójában. Végzettségét tekintve okleveles könyvvizsgáló, az Association of Corporate Treasurers felsőfokú treasury diplomájával és a Chartered Institute for Securities and Investments „Securities and Investment” diplomájával rendelkezik, továbbá brit értékpapír-felügyeleti szerv, a Securities and Futures Authority (jelenleg a Financial Conduct Authority) által hitelesített értékpapírkereskedő (Securities Representative) volt. Mielőtt a Wizz Airhez érkezett, Iain olyan vállalatoknál szerzett tapasztalatot adó és treasury, vállalati pénzügyek, M&A, számvitel, audit, vállalatirányítás, belső ellenőrzés és tanácsadói területeken, mint a Royal Ahold, a PricewaterhouseCoopers, a KPMG és a Singer & Friedlander Bank.

Heiko Holm a hamburgi Alkalmazott Tudományok Főiskoláján szerzett repülőgéptervezői és -építői diplomát, majd a Lufthansa Techniknél futott be sikeres karriert. A Wizz Airhez a Lufthansa Technik shenzheni üzemeltetési igazgatói pozíciójából érkezett.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!