Ingyenessé teszi a Wizz Air a nagyméretű kézipoggyászt a járatok fedélzetén október 29-től, aki ezt követő dátumra már fizetett ezért, annak 120 százalékot fizetnek vissza.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

Váradi József, a magyar kötődésű légitársaság vezérigazgatója telefonon az AIRportalnak elmondta, döntésüket azért hozták meg, mert „hallgattak a fogyasztók visszajelzésére„, ezzel egyidejűleg pedig más termékeket erősítenek meg a portfólióban.

Az utasoknak így október 29-től, vagyis a téli menetrend életbe lépésétől nem kell fizetniük a nagyméretű kézipoggyászért. A fedélzetre vihető kézipoggyász maximális mérete 55×40×23 cm, tömege legfeljebb 10 kg lehet.

A vezérigazgató elmondása szerint azonban ez még nem jelenti azt, hogy minden utas kézipoggyásza el fog férni a fedélzeten, ahogy ezt más légitársaság sem garantálja.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Azon utasok számára, akik priority boarding szolgáltatást vásárolnak, garantált a kézipoggyász kabinban való elhelyezése.

Az utasok, akik október 29-e utáni időpontra vettek jegyet és fizettek a nagy méretű kézipoggyászért, jóváírásként a befizetett összeg 120 százalékát kapják meg a Wizz Airtől.

Váradi József már a 2017-es fiskális év eredményeiről szóló sajtótájékoztatón is szóba hozta, hogy

folyamatosan csökken a poggyászdíjból származó kiegészítő árbevétel, most megerősítette, hogy a tendencia folytatódik és ennek is köze van a döntés meghozatalához.

A Wizz Air 2012. október 24-től vezette be szigorú kézipoggyász szabályzatát, mely szerint a kézipoggyászokat méret szerint két külön kategóriába sorolták. A kisméretű kézipoggyászokért (maximum 42x32x25cm) ezt követően sem kellett fizetniük az utasoknak, ám a nagyméretű kézpoggyászokért (maximum 56x45x25cm) külön díjat számítottak fel.

A vezérigazgató egyúttal jelezte, hogy a Wizz a napokban hozta nyilvánosságra első negyedéves pénzügyi eredményét, amely szerint a társaság árbevétele 29 százalékkal, az egységbevétel 3,4 százalékkal emelkedett, az adózott eredmény pedig 50 százalékos javulás után58 millió eurót tett ki.

A pozitív eredmények után a társaság a korábban kiadott 250-270 millió eurós nettó profitsávon ugyan nem változtatott, de annak felső sávjába várja az év végi eredményt.

Ingyenes lesz a nagy kézipoggyász, de a korábbi maximális 56x45x25cm helyett csak 55×40×23 cm lehet a táska maximális mérete. (Ábra: Wizz Air) | © AIRportal.hu

Ingyenes lesz a nagy kézipoggyász, de a korábbi maximális 56x45x25cm helyett csak 55×40×23 cm lehet a táska maximális mérete. (Ábra: Wizz Air)