Budapest is bekerült a Four Seasons 2017. szeptemberében induló világ körüli luxuskirándulásának célállomásai közé. A szerencsés és nem utolsó sorban gazdag utasok a cég koromfekete luxus Boeing 757-esével járják be a világ több látványosságát.

Az utazás cég honlapja szerint szeptember 3-án indul Seattle-ből, ahonnan Kiotóba, majd Pekingbe repül a fekete luxusgép, onnan a Maldív-szigetekre, majd a tanzániai Serengeti Nemzeti Parkba juthatnak el az utasok.

A repülőgép ezt követően, szeptember 17-én érkezik meg Budapestre, ahol az utasok három napot tölthetnek el, majd szeptember 20-án az oroszországi Szentpétervárra,
onnan pedig a marokkói Marrákesbe repülnek a koromfekete 757-es fedélzetén, mely szeptember 26-án tér vissza Bostonba.

Az utazás nem olcsó, személyenként 135 ezer dollárt kell fizetni kétágyas elhelyezés esetén, de ha valaki egyedül utazik akkor ezen felül még a 12 ezer dolláros egyágyas felárat is be kell fizetnie. Cserébe az utasok a 2×2 székezésű összesen 52 ággyá alakítható exkluzív ülés egyikén utazhatnak. A repülőgép fedélzetén saját séf készíti az ételeket, a célállomásokon az utasok luxushotelekben tartózkodhatnak és ötcsillagos éttermekben étkezhetnek.

A 2017-es utazásra már elfogytak a helyek, de a 2018-as világ körüli útra – melynek szintén része lesz Budapest – még kaphatók jegyek a Four Seasonsnél.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Nézd meg kívülről és belülről a Four Seasons Boeing 757-esét

Forrás: Four Seasons Hotels and Resorts

Így utazzák körbe a világot az ultra gazdagok

Forrás: Four Seasons Hotels and Resorts