Ma, azaz július 17-én van a légiközlekedés történetének legsötétebb napja, legalábbis az évnek ezen a napján történt balesetek és a halálos áldozatok számát tekintve.

Az Aviation Safety Network adatbázisa szerint 1946 és 2016 közötti időszakban július 17 az a nap, amikor a legtöbb halálos kimenetelű repülőgép-katasztrófa történt. Összesen 17 légiközlekedési balesetben összesen 927-en vesztették életüket az évnek e napján.

Csaknem háromszázan haltak meg a maláj gép három évvel ezelőtti katasztrófájában

Képünk illusztráció. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Képünk illusztráció. (Fotó: AIRportal.hu)

A legtöbb halálos áldozatot követelő légikatasztrófa a Malaysia Airlines Boeing 777-2H6ER repülőgépének 2014-ben történt lelövéséhez kapcsolódik.

A maláj légitársaság MH 17-es számú járata Amszterdamból tartott Kuala Lumpurba 283 utassal és 15 fős személyzettel a fedélzetén.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A repülőgépet Kelet-Ukrajna felett rakétatalálat érte, a 777-es lezuhant, a fedélzeten tartózkodó 298 ember életét veszítette.

Érdekes egybeesés, hogy az érintett, 9M-MRD repülőgép húsz éve éppen ezen a napon, 1997. július 17-én hajtotta végre első repülését.

A holland vezetésű nemzetközi vizsgálóbizottság jelentése alapján készült videó a szerencsétlenségről:

Az Ukrajna felett lelőtt maláj Boeing 777

Forrás: Onderzoeksraad voor Veiligheid

230-an haltak meg Trans World Airlines Boeing 747-esének balesetében 1996-ban

Az összegyűjtött roncsokat egy hangárban állították össze az NTSB szakemberei. (FOrrás NTSB/ASN) | © AIRportal.hu

Az összegyűjtött roncsokat egy hangárban állították össze az NTSB szakemberei. (FOrrás NTSB/ASN)

A Trans World Airlines – TWA légitársaság N93119 lajstromjelű Boeing 747-131 típusú repülőgépe New York – JFK repülőtérről Párizsba (CDG) teljesítette a légitársaság TWA 800-as számú járatát.

A repülőgép FL130-ról FL150-re emelkedett, amikor a személyzet problémát észlelt az egyik üzemanyagszint jelzőnél, majd néhány perccel később robbanás történt a repülőgépen, a 747-es több darabra hullott, majd roncsai East Morichestól 8 mérföldre délre a tengerbe zuhantak.

A később megtalált hangrögzítő felvételének utolsó másodperceiben egy hangos, robbanás szerű hang hallatszott, egy közelben repülő Eastwind AirlinesBoeing 737-es személyzete pedig egy robbanást látott.

Az ős Boeing 747-es 1996. július 17-én történt szerencsétlenségben a repülőgép fedélzetén tartózkodó 230 ember (212 utas és 18 fős személyzet) életét veszítette.

A katasztrófa okait kutató vizsgálatok nem tudták minden kétséget kizáróan megállapítani a robbanás okát. Annyit lehet tudni, hogy a robbanás a középső üzemanyagtankban történt és nagy valószínűséggel az üzemanyag-szintjelző berendezésnél történt rövidzárlat okozhatta a robbanást. A balesetben érintett repülőgép 1967. augusztus 18-án repült először.

Az NTSB animációja a katasztrófáról

Forrás: NTSB/ASN

199-en haltak meg a TAM Linhas Aéreas Airbus A320-233 gépének balesetében 2007-ben

A baleset helyszíne. (Forrás: Valter Campanato/ABr/ASN) | © AIRportal.hu

A baleset helyszíne. (Forrás: Valter Campanato/ABr/ASN)

A TAM Linhas Aéreas PR-MBK lajstromjelű, Airbus A320-233 típusú repülőgépe a légitársaság JJ 3054 számú járatát teljesítette Porto Alegre-ből São Paulo-ba. A repülőgép a leszállást követően futott túl a São Paulo-i repülőtér 1940 méter hosszú, a leszálláskor nedves és csúszós állapotú futópályáján. A repülőgép egy épületnek és egy benzinkútnak ütközött.

A repülőgép fedélzetén tartózkodó 181 utas és 6 fős személyzet életét veszítette és további 12 ember halt meg a földön, akik abban az épületben voltak, melynek a repülőgép nekiütközött.

A balesetet az okozhatta, hogy a repülőgép kettes hajtóművén meghibásodott a sugárfordító, de ennek ellenére, a gép repülhetett a hibával és meg is tudott volna állni a futópályán egy működő sugárfordítóval, mindössze 55 méterrel hosszabb lett volna a fékút.

A személyzet tudott a hibáról, de a pilóták nem követték megfelelően az ilyenkor alkalmazandó eljárásokat, így a repülőgép fékrendszere nem lépett működésbe megfelelően.

Hatvanan haltak meg az indiai Alliance Air Boeing 737-2A8 repülőgépének 2000-ben történt balesetében

A 7412-es számú járat Kalkuttából repült Patna-ba, de a lszállást megelőzően a repülőgép túl magasan volt, ezért a pilóták egy teljes kör lerepülésére kértek engedélyt, hogy közben a megfelelő magasságra süllyedhessenek. Az engedélyt a bal fordulóra meg is kapták a légiforgalmi irányításától, azonban a forduló közben a repülőgép átesett, majd lakott területre zuhant a repülőtértől körülbelül 2 kilométere délnyugatra.

A vizsgálatok megállapítása szerint a katasztrófát emberi hiba okozta, az átesésre figyelmeztető figyelmeztetést követően a pilóták pedig már hiába próbáltak átstartolni.

A repülőgép 52 utasából 49-en vesztették életüket a katasztrófában, a hat fős személyzet minden tagja elhunyt, továbbá további öten haltak meg azokban az épületekben, ahová a gép becsapódott.

További 14 katasztrófában összesen 163-an lelték halálukat az év ezen napján

A fenti négy nagyobb katasztrófa mellett mellett hat olyan baleset történt a légiközlekedés történetében július 17-én, melyben 10 és 30 fő közötti volt az áldozatok száma, ezekben a balesetekben összesen 137-en haltak meg.

Történt még további nyolc olyan baleset is, melyekben egyenként 10 fő alatt volt az áldozatok száma. Ebben a nyolc balesetben összesen 26 ember veszítette életét. A teljes lista itt olvasható.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!