Ha megszerezheti a súlyos gondokkal küzdő Alitalia többségi részesedését, bevárásolná magát az olasz légitársaságba a Ryanair. Az ír fapados cég vezetője, Michael O Leary az ANSA hírügynökségnek elmondta, hogy ezen kívül milyen feltételekkel jöhetne létre az üzlet.

Az olasz cég Airbus A320-as repülőgépe az új arculatban (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Az olasz cég Airbus A320-as repülőgépe az új arculatban (Fotó: AIRportal.hu)

Készen áll arra a Ryanair, hogy megvegye a csődközelben vergődő Alitaliát – írja az aerotelegraph.com portál. Az olasz hírügynökség, az ANSA jelentése szerint az ír fapados vezetője, Michael O Leary beszélt erről a napokban. Azonban a vezérigazgató több feltételt is támaszt az ügylet létrejöttéhez.

Eddig az volt ismert csupán, hogy a Ryanair készen áll betölteni az Alitalia esetleges leállása utáni űrt az olasz piacon, illetve hogy megállapodásra törekszik a céggel, ha az fennmarad, hogy ráhordjon a hosszú távú járataira.

A mostani közlés szerint csak többségi részesedésben érdekelt a Ryanair, nem elégedne meg például 49 százalékkal. Továbbá az Alitaliának fel kellene bontania a megállapodásait az Air France-KLM-mel és a római reptérüzemeltetővel, illetve nagyarányú elbocsátásokat kellene végrehajtania.

Azért kellene O Leary szerint felbontania az Air France-KLM-mel kötött szerződéseket, mert ezek gátolják az Alitalia saját hosszú távú járathálózatának bővítését. Emellett úgy véli, túl nagy költséget jelentenek a meglévő megállapodások a római reptér-üzemeltetővel.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az elbocsátások mértékéről az ír fapados vezetője nem beszélt, ám érzékeltette, hogy míg az Alitalia huszonnégymillió utast szállított tavaly és tizennégyezer munkavállalót alkalmaz, a Ryanair százhúszmilliót fuvarozott, és tizenkétezer dolgozója van.

Sajtóhírek szerint tizenöt érdeklődő jelentkezett az Alitalia megmentésére az olasz kormány által felállított bizottsághoz, ezek közé sorolják a többek között a British Airwayst és az Iberiát tulajdonló IAG-holdingot, bár ennek vezetője, Willie Walsh többször kijelentette, nem érdekli őket az olasz cég. Hasonlóképp nyilatkozott a hírbe hozott Lufthansa is.

A napokban egyébként Willie Walsh azt mondta az atwonline.com cikke alapján, hogy ugrásra készen áll az IAG arra az esetre, ha leáll az Alitalia. A Rómában bázissal rendelkező Vuelinggel, illetve a várhatóan ott jövőre megjelenő új hosszú távú fapados leánycégük, a LEVEL segítségével vennék át a zászlóvivő cég helyét.

Vevőjelöltként szerepel még a hírekben az Alitaliával azonos szövetségben lévő amerikai Delta is, a brit gyökerű fapados, az Easyjet pedig bevallottan potenciális kérőként lépett fel.

A nem kötelező érvényű ajánlatokat július 21-ig kell elküldenie az érdeklődőknek. Amint arról az AIRportal.hu is többször beszámolt, a súlyos pénzügyi válsággal, egyfolytában veszteséges működéssel terhelt Alitaliát hiába tulajdonolja 49 százalékban az emírségekbeli Etihad-holding, és fektetett be jelentős összeget egy új stratégia mentén a cég megújításába, a szanálási tervet elutasító munkavállalói szavazás után elzárta a pénzcsapokat. Az állam kölcsönéből az idén őszig tudja fenntartani a működését.