Fellendülőben az Aeroflot üzletmenete és forgalma, ezért az igazgatóság áldását adta arra, hogy a tizennégy Airbus A350-900-asra szóló szerződés mellé még ugyanennyit beszerezzen az orosz állami légitársaság. Korábban arról szóltak hírek, hogy a Boeing 787-eshez hasonlóan az Airbus új generációs szélestörzsűjére szóló megrendelést is törölni fogja a cég. Az első A350-esek 2018 végén érkeznek a flottába.

Nemsokára az orosz állami légitársaság arculatában is látható lesz az európai kompozit szélestörzsű (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

Nemsokára az orosz állami légitársaság arculatában is látható lesz az európai kompozit szélestörzsű (Fotó: Airbus)

Az egyensúlyba kerülő oroszországi gazdaság és az Aeroflot remek pénzügyi eredménye, illetve jelentősen emelkedő utasforgalma miatt az orosz állami légitársaság megduplázhatja az Airbus A350-900-asokra szóló rendelését – írja a Bloomberg.

Giorgio Callegari vezérigazgató-helyettes közlése szerint az igazgatótanács jóváhagyta, hogy a meglévő tizennégy példány mellé még ugyanennyiről kössön szerződést a cég az európai gyártóval. Az ügylet részletei, így például az ár, az egyes példányok átvételének dátuma és a kabinberendezés még további tárgyalásoktól függnek.

Az Aeroflot két év veszteséges működés után tavaly mintegy hatszázötven millió USA-dolláros nyereséget jelentett, az idei első öt hónapban pedig tizennyolc százalékkal emelkedett az utasainak száma. A nagy múltú légitársaság most azért döntött az A350-esek további beszerzésén, mert stabilizálódott a forgalma, az erősödő orosz gazdaságnak köszönhetően évente 8-12 százalékos növekedést tervez.

A légitársaság vezérigazgató-helyettese közölte: a kapacitásnövelési terveiket újraformálják, a fókusz a jól teljesítő járatok frekvencianövelésén lesz, az újabb célállomások megnyitása helyett.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az A350-900-asok részben az idősebb A330-asokat váltják majd le a flottában, az első példányok 2018 végétől érkeznek majd. „Minőségi” kabinberendezéssel például Kínába és az Egyesült Államokba közlekednek majd Callegari szavai szerint.

A gazdasági portál emlékeztet arra, hogy ez a döntés nagy győzelem az Airbusnak: ugyanis az Aeroflot tavaly úgy döntött, nem kéri a megrendelt 22 Boeing 787-est, a vételi jogokat átadja egy állami lízingcégnek. Emellett ugyanakkor törölték az A350-800-asokra szóló szerződésüket is, amint arról az AIRportal.hu is amint arról az AIRportal.hu is beszámolt.

Ezt vélhetően az Airbus nyomására tették, amely a nagyon gyér érdeklődés miatt el sem indítja a legkisebb A350-es fejlesztését. Az ukrajnai válság és az Oroszország elleni szankciók életbe lépése után arról is szóltak hírek, hogy az Aeroflot törli a nagyobb, A350-900-asokra szóló szerződését is – ám végül mégis duplázás lesz belőle.

Az orosz állami légicéget azonban nem érdekli a leghosszabb törzsű A350-es, az -1000-es változat
– hangsúlyozta a vezérigazgató-helyettes.

A szélestörzsűek beszerzése körüli bizonytalanság egyébként 2015-2016-ban azért alakult ki, mert a csődbe engedett Transaero átvételével, működése és flottája egy részének integrálásával volt elfoglalva az Aeroflot.

A Bloomberg felidézi, hogy a Transaerótól kilenc Boeing 747-est és öt 777-est vett át az Aeroflot-holding (utóbbiakat a szentpétervári Rossiya leányvállalata működteti), és tavaly helyreállt a kapcsolat Törökországgal is, ahová nagy számban látogatnak el orosz turisták.

Az Aeroflot-csoport fapadosa, a Pobeda is szép eredményekről számolhat be, bővíteni fogja Boeing 737-800-as flottáját, jövőre nyolc, 2019-ben pedig hat újabb példány érkezik a gyártótól.

A Pobeda hálózatát azonban a vezérigazgató-helyettes szerint nem tervezik Európa távolabbi fele irányába bővíteni, mert a 737-esek hatótávolsága nem teszi lehetővé például a Moszkva-Barcelona járatok működtetését.

Callegari szólt arról is, hogy a többek között Franciaországgal, Olaszországgal és Finnországgal kötött légügyi egyezmények módosítása új lehetőségeket ad az Aeroflotnak is, több járatot indíthatnak majd.