Élete végéig ingyen repülhet a születésnapján Spirit járatain Christoph Lezcano, aki a társaság 971-es járatán született meg útban Dallas felé.

Fotó: Airbus Industries | © AIRportal.hu

Fotó: Airbus Industries

Az Airlive.net a társaság közleményére hivatkozva azt írta, hogy az anyuka a 971-es, Fort Lauderdale és Dallas-Fort Worth járatára szállt fel, de nem gondolta, hogy eggyel többen lesznek, amikor leszállnak a gépről, mivel még csak a 36. hétben járt. De egy órával a felszállás után elkezdődtek a fájásai.

Későbbi elmondása szerint még ekkor sem gyanakodott szülésre, mondván, még korai. Miután fájásai erősödtek, egészségügyi segítséget kért, és – mint mondta – teljesen bepánikolt.

A járaton szolgálatot teljesítő légiutas-kísérők felvették a kapcsolatot a földi kiszolgálóval, és kiderült, hogy a fedélzeten egy nővér és egy gyermekorvos is tartózkodik, ők később segédkeztek a szülés folyamán.

A járat útján természetesen megszakították és New Orleansban szálltak le, de addigra már megszületett Christoph Lezcano. A gép földet érése után a kiérkező egészségügyi szolgálatok kórházba szállították a kismamát és csecsemőjét.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Másnap a Spirit Airlines vezetése meglátogatta őket a kórházban és egy egész életre szóló ingyenes utazásra jogosító vouchert ajándékoztak a gyermeknek, aki másodmagával is térítésmentesen utazhat a társaság bármelyik járatán a születésnapján. Sőt, a Spirit a gyermek születését árleszállítással is megünnepli.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!