Húsz darab Airbus A320neo rendelését jelentette be az Iberia, ezzel ünnepelve a légitársaság 90. születésnapját és újabb kedvezményes jegyfoglalási lehetőséget indítanak a Madrid-Barcelona járaton.

A Budapestre is közlekedő légicég lapunkhoz eljuttatott közlése szerint Luis Gallego vezérigazgató azt mondta, a légicég listaáron 1,8 milliárd dollárt fizet az új gépekért, amelyeket közvetlenül a gyártótól szereznek be, lízingcég bevonása nélkül, ugyanakkor a légicég anyavállalata, az IAG jelentős kedvezményt csikart ki az Airbusból.

Az első gépek viszonylag korán, 2018-ban már megérkeznek és 2021-ig mindegyik forgalomba is áll, a társaság az új gépeket nagyobb részt a rövidtávú flotta fiatalítására használja.

A megrendelés a flottamodernizációs program része, amelynek korábbi lépései voltak a szélestörtzsű flotta cseréje. ennek érdekében az Iberia korábban 8 darab A330-300-as, valamint 16 darab A350-900 WXB vételéről állapodott meg. utóbbiakkal főként a korosodó, és kevésbé gazdaságosan üzemeltethető, négyhajtóműves A340-eseket váltják ki.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu


A géprendeléssel egyidejűleg az Iberia bejelentette, hogy felújítja a Madrid-Barcelona transzfer járatot, a gépek július 19-én indulnak el a főváros és a népszerű nyaralóváros között. Az utasok ezekre a járatokra az utasok úgy is vehetnek jegyeket, hogy a visszaút időpontját később adják meg, illetve a foglalást bármikor ingyenesen módosíthatják, vagy lemondhatják. A transzfert használó utasok Madrid-Barajas repülőterén és Barcelonán is elkülönített kapukat használhatnak.

A Vueling járatait is ide számítva a két város között az IAG 26 járatot közlekedtet naponta mindegyik irányba, ebből 16-ot az Iberia, 10-et a Vueling gépei repülnek.