Még hetekbe, rosszabb esetben hónapokba telhet az Airbusnak A320neo gyártásának felpörgetése, az ok pedig a szokásos: a Pratt & Whitney, pontosabban annak áttételes hajtóművének egyik alkatrésze.

Nem szívesen lennénk a Pratt & Whitney helyében két okból sem. Egyrészt éppen a végére érnek az áttételes hajtómű szoftverfrissítésének, még egy problémával heteket, sőt akár hónapokat is dolgozniuk kell, ez pedig az a tömítés, amely a jelek szerint túl hamar megadja magát, és emiatt számos üzemeltető már panaszkodott a gyártónak. A harmadik ok pedig pusztán pénzügyi, nem tudni ugyan, de az Airbus vélhetően eurószázmilliós kötbérigényt jelentett már a Prattnél, mivel nem kis károkat okozott már a kiforratlan hajtóműve.

Fabrice Brégier, az Airbus kereskedelmi típusokért felelős vezetője a napokban arról beszélt a Flightglobal szerint, hogy már tesztelik az új megoldást és semmi okuk nincs arra, hogy ne legyenek bizakodóak. Az ügynek a jó hírnévvel kapcsolatos károk mellett azonban az Airbusnak még egy dolgot le kell nyelnie: most kizárólag a Pratten múlik, hogy nem tudja felpörgetni a gyártást. Hamarosan beállítják az újabb gyártósort is Hamburgban, hogy elérjék a 60 darabos havi gyártási rátát, amely továbbra sem a csúcs.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu


Ezeket a slotokat egyelőre még le tudják kötni ceókkal, és a CFM hajtóművel szerelt neókkal, de azt Brégier is elismerte, hogy a sorból kiállítják, és a flaszteron tárolják azokat a gépeket, amelyek a Pratt frissített hajtóművére várnak. Ez pedig egészen addig folytatódik, amíg meg nem érkezik az új hajtómű. A mostani számítások szerint 30 gép kerülhet a flaszterra.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Brégier szerint a Pratt áttételes hajtóművének egyetlen problémája a kiforratlansága, amelyen továbbra is gőzerőkkel dolgoznak, és a második félévre sikerül valamelyest felpörgetni a gyártást és az átadásokat. Az Airbus május végéig ebben az évben összesen 48 neót adott át, két A321-est és 46 A320-ast.

A Pratt hajtóműveivel korábban az volt a gond, hogy fémrészecske-szennyezéseket találtak az olajban a tömítések hibái miatt, de kiderült, túl korai korrózió is előfordult a Pratt új generációs hajtóművein. Korábban pedig az első példányokat hosszabb ideig kellett elindítás után hűtve alapjáraton tartani, emiatt a Qatar Airways le is mondott több A320neo-t, így lett a Lufthansa a bevezető légitársaság.