Mivel a Boeing új generációs 777X típusának vásárlói közül sokan nehézségekkel néznek szemben mostanában, vélhető, hogy módosítani fogják megrendeléseiket. Talán ezért is, de a gyártó négy hónnappal későbbre halasztotta a szűzfelszállást, 2018 novemberéről 2019 februárjára.

Csak 2019 februárjában szállhat fel először (Grafika:Boeing) | © AIRportal.hu

Csak 2019 februárjában szállhat fel először (Grafika:Boeing)

Mintegy háromszáz példányban rendelték eddig meg a Boeing legnagyobb kéthajtóműves szélestörzsűje, a 777-esek új generációs változatát, háromnegyedét a három nagy öböl-menti arab cég. Azonban most az Etihad, az Emirates és a Qatar is problémákkal küzd a ki tudja meddig elhúzódó térségbeli válság, valamint a laptop-tilalom miatt, az Etihad pedig a stratégiáját is felülvizsgálja az európai rossz befektetései miatt.

A távol-keleti Cathay Pacific és a Singapore költségcsökkentéseket jelentett be, illetve a Lufthansa is meglebegtette, hogy lehetséges a 777X-ekre szóló szerződésük módosítása. A CNN pénzügyi portáljának forrásai szerint a Boeing úgy döntött, hogy 2018 novembere helyett csak 2019 februárjában teljesíti majd szűzfelszállását az első példány.

Bár az információk szerint a Boeing bízik abban, hogy fennmarad az igény a típuscsaládra – hiszen az erőteljesen fejlődő légi piaccal rendelkező Kínából is várnának még nagy megrendelést -, vélhetően a meglévő szerződések esetleges módosítása miatt is a program elnyújtása mellett döntött a gyártó.

Hiszen így csökkentheti a pénzügyi kitettségét, mert nem kell fölöslegesen legyártania példányokat. A hírcsatorna gazdasági portálja felidézi, hogy 2013 körül, amikor a 777X a nagy megrendeléseket kapta, még minél hamarabb szerették volna a légitársaságok a gépek átvételét. Ám a mostani, nehezebb pénzügyi helyzetük már más döntéseket kívánhat.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Boeing ugyanakkor még mindig 2020-ban tervezi átadni az első gépeket, és Ihssane Mounir, a cég új globális értékesítési vezetője az újabb kínai ötéves tervben bízik, amely reményeik szerint megrendelési hullámot hozhat. Emellett az amerikai gyártó szerint akkor áll majd szolgálatba a 777X, amikor nagy mennyiségben kell kivonni régi repülőgépeket a flottákból, ezért „nem aggódnak” az új generációs típus jövőjéért.

Ilyen lesz a Boeing 777-9

Forrás: Boeing

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!