Huszonkét célállomásra repülne a tervek szerint a Ronan Air új magyar légitársaság, amelyet a srí lankai tiszteletbeli magyar konzul alapított – a témát a napokban a hvg.hu kapta fel újra, és számolt be a „légitársaság” körüli legfrissebb fejleményekről.

Kapcsolódó cikkek Ronan Air: újabb magyar sólyom a kacsák közt? (2014.11.13.)

 | © AIRportal.hu

A hírportál információi szerint már munkatársakat is toboroznak Budapestre, a dolgozóknak július 1-jével kellene munkába állniuk.

A társaság honlapján lévő álláshirdetések szerint hajózó és földi kiszolgáló személyzetet is keresnek, ezekből derül ki az is, hogy ATR 72-500-asokkal repülnének az első időszakban, erre a típusra keresnek pilótákat.

A tervben szereplő több klasszikus nyugat-európai célállomás mellett Európa keleti felébe is járatokat kívánnak üzemeltetni, bár érdekesség, hogy elvétve találni csak nagy gyűjtő-elosztó reptereket a célpontok között, inkább a regionális repterekre helyezték a hangsúlyt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Meglepő, hogy a légitársaság Budapest mellett Debrecenből, Pécsről és Szegedről is indítana járatokat.

A civishir.hu Gulyás Pétertől, a debreceni repülőtér vezetőjétől megtudta, a légikikötő valóban tárgyal a Ronan Airrel, de a tárgyalások egyelőre még nincsenek olyan fázisban, hogy bármilyen konkrétumról lehessen beszélni.

Arról egyelőre nem tudni, hogy a légitársaság adott-e be bármilyen engedély-kérelmet a hatóságokhoz.

A Ronan Air Kft. neve először 2014-ben bukkant fel, akkor jegyezték be. A cég tulajdonosa Godaliyanage Rohan Nanayakkara, aki 1993 óta képviseli Magyarországot Srí Lankán tiszteletbeli konzulként. Már él a ronanair.com webcím is, bár egyelőre csak az R-Group International oldalára mutat. Lapunk már három évvel ezelőtt, 2014-ben is foglalkozott a Ronan Airrel, bár a cég ma is létezik, a légitársaság indítása – úgy tűnik – nem került közelebb a valósághoz azóta sem.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!