Tovább mélyül az airberlin pénzügyi válsága, miután az első negyedévben 60 százalékkal nőtt a társaság vesztesége az egy évvel korábbihoz képest. Az Etihad külső tanácsadókkal is tárgyal a helyzetről.

A társaság honlapján közölt adatok szerint a március 31-ével végződött első negyedévben 649 millió eurót tett ki, ez 11 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. az üzemelés költségei pedig emelkedtek: a tavaly első negyedévi 913 millió euró után idén 930 milliót tettek ki, ez 30 százalékos drágulásnak felel meg.

Ezek eredőjeként az airberlin üzemi eredménye 272 millió eurós veszteséget mutatott, ez pontosan százmillió euróval rosszabb eredmény, mint amit tavaly ugyanilyenkor közöltek. Az airberlin az adózást követően 293,3 millió euró veszteséget könyvelt el, ez 60,8 százalékos visszaesés a tavalyi évhez képest.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu


Jelentésében az airberlin azzal védekezett, hogy az átalakítás csak a második félévben fogja éreztetni hatását, az átalakítások miatt pedig nem érdemes összehasonlítani a két pénzügyi évet egymással. A cég eredményét negatívan befolyásolta egyebek közt a berlini repülőtér kapacitásproblémája, amely az egyik földi kiszolgáló miatt alakult ki, illetve a járatszám-csökkenés is a negatív hatások között van.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az átalakítások egyébként 7,9 százalékkal csökkentették a társaság kapacitásait, a géppark 2,7 százalékkal csökkent, és 8,2 százalékkal kevesebb járatot üzemeltettek. Ezek miatt a flotta kihasználása sem volt zökkenőmentes, 5,9 százalékkal kevesebb repült órát teljesítettek.

A kapacitások csökkenése az utasforgalmon is meglátszott: az egy évvel korábbihoz képest 11,4 százalékkal 4,7 millióra csökkent az utasszám, a járatok töltöttsége pedig 83,4 százalékról 80,5 százalékra csökkent.

A Bloomberg hírügynökség az adatok után azt írta, az ügyet ismerő forrásaik szerint az Etihad külső pénzügyi tanácsadókat von be annak eldöntésére, hogy mit kezdjen az airberlinben lévő 30 százalékos részesedésével. Azok után, hogy pár év után az arabok megunták az Alitalia vergődését és bejelentették, nem fektetnek több pénzt az olasz cégbe, könnyen előfordulhat, hogy a 2013-óta súlyos veszteségeket termelő airberlin is hasonló sorsra jut.

Piaci spekulációk szerint az Etihad kiszállásával megnyílhat az út a Lufthansa felé, hogy a légitársaságok érdekszférájába vonja, és Eurowingsként bebiztosítsa magát a német belföldi piacon a Ryanairrel szemben.