Ha összeomlik a csődközelben lévő Alitalia, a Ryanair rövid idő alatt akár harminc darab további Boeing 737-est Olaszországba telepít – mondta Michael O’Leary, az ír fapados óriás vezérigazgatója. Kizárta azonban, hogy megvennék az eladósorban lévő olasz céget.

 

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

Brüsszelben, újságíróknak nyilatkozva azt mondta Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója, hogy ha összeomlik a csődközelbe került Alitalia, az ír fapados rövid határidőn belül akár harminc darab Boeing 737-800-ast tud Olaszországba telepíteni, és beállítani az Alitalia járatainak helyére. Az aero.de cikke szerint ugyanakkor azt kizárta, hogy az egyébként pénzügyi biztosok irányítása alá került olasz légitársaságot megvenné a Ryanair.

Mint arról az AIRportal.hu is beszámolt, a csaknem fele részben az Etihad-holding tulajdonában álló Alitalia súlyos pénügyi helyzetben van, az állam kizárta az újraállamosítását, a kinevezett biztosok pedig elkezdték az értékesítésének előkészítését.

Július végéig kell az Alitalia megvétele iránt érdeklődőknek benyújtaniuk a nem kötelező érvényű ajánlataikat, és októberig a következő körben a már kötelező jelentkezésüket.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az olasz kormány fél éves időtartamra nemrég 600 millió eurós kölcsönt nyújtott az Alitaliának, hogy fenntarthassa működését. A korábban vételi szándékkal hírbe hozott Lufthansa, de a kisebbségi tulajdonos Airfrance-KLM csoport is kizárta, hogy megvenné az olasz céget.

Az olasz média legújabb értesülései szerint lehetséges, hogy a Qatar Airways és az általa megvett olasz légitársaság, a Meridiana lehet az Alitalia megmentője.

A Ryanair egyébként nagyobb piaci részesedéssel rendelkezik Olaszországban, mint az Alitalia: előbbi 23 százalékos, utóbbi 18 százalékos szeletet hasít ki a dél-európai ország légiközlekedéséből. Az ír fapados, amely így több utast szállít Itáliában, mint a zászlóvivő légitársaság, több olasz bázisán az idén összesen tíz további repülőgépet állít szolgálatba és mintegy negyven új járatot indít. Az itteni éves utasforgalmukat tíz százalékkal 35 millióra növelnék – az Alitalia ennél bő tízmillióval kevesebbet szállít. A provokatív marketingtevékenységéről is ismert Ryanair egyébként több mint tíz éve felmatricázta már egy 737-esét, Arrivederci Alitalia! (Viszontlátásra, Alitalia!) szöveggel.

Az AIRportal.hu is beszámolt arról, hogy épp az olasz fővárosban, a római Fiumicino repülőtéren kezdte meg legújabb szolgáltatásának tesztjét a Ryanair: átszállójegyeket kínál több célállomása között Rómán át, igaz, egyelőre elég sok, több mint három órás várakozási időkkel.