A JD Power független közvélemény-kutatása szerint soha nem voltak ennyire elégedettek az észak-amerikai utasok a légitársaságokkal, mint most.

A Skift által szemlézett kutatás azt mutatta ki, hogy az utasok átlagos elégedettsége összességében 30 pontot javult az elmúlt évi szinthez képest és 756 pontot ért el az 1000 pontos skálán. Ez az ötödik egymást követő év, amikor minden addigi rekordot megdöntött az elégedettség szintje, legalább is a JD Power saját felméréseiben. 2012 óta egyébként 75 ponttal nőtt a mutató.

A kutató összesen 11 ezer embert kérdezett meg, akik 2016 áprilisa és 2017 márciusa között utaztak, ebben az időszakban voltak súlyos problémák is. A Skift ezek között említette a Southwest és a Delta foglalási rendszereinek leállást is. Az igazi problémák áprilisban kezdődtek az időjárás miatti törlésekkel, a United utasbalhéjával. Ezek azonban már nem estek bele a vizsgálat egy éves időszakába.

Fotó: Airbus Industries | © AIRportal.hu

Fotó: Airbus Industries


A JD Power felmérése szerint az utasokat leginkább az zavarja, hogy nehezen találnak helyet a fej fölötti tárolókban a poggyászuknak, a járattörlések „áldozatai” és a késő járat utasai szintén lepontozták az adott légitársaságot. Sokaknál problémát jelent az ülések komfortszintje és a mosdók tisztasága, illetve annak hiánya.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Bár a légitársaságokkal való elégedettség szépen kúszik felfelé, összességében az emberek továbbra sem kedvelik őket eléggé, a hotelek, autókölcsönzők szolgáltatásaival sokkal elégedettebbek.

A légitársaságok listáját egyébként a világ legnagyobb diszkont légitársasága, a Southwest vezeti a jetBlue és az Alaska előtt, őket követi sorrendben a Delta, az American Airlines, Westjet, a United, az Air Canada és a Frontier Airlines zárja a sort. A cég azonban a feltételek hiánya miatt nem vizsgálta a Hawaiian Airlinest, a Spiritet, és az Allegiant Airt sem. Ha vizsgálta volna, akkor korábbi hírek szerint szinte biztos, hogy a katasztrofális körülmények között működő Allegiant végzett volna az utolsó helyen.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!