Budapest felé kacsintgat az Iran Air, az iráni nemzeti légitársaság Teheránból indítana járatokat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.

Januárban vette át az Iran Air az első új A321-esét (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

Januárban vette át az Iran Air az első új A321-esét (Fotó: Airbus)

Az Iran Air és az iráni hatóságok képviselői múlt héten egyeztettek magyar partnereikkel és a budapesti repülőtér képviselőivel Magyarországon a Teherán – Budapest közvetlen légijáratok elindításáról – írja cikkében az Aviation Iran portál.

Az Iran Air elnök-vezérigazgatója Farhad Parvaresh, az IRNA iráni hírügynökségnek adott interjújában megerősítette, hogy Budapest szerepel a légitársaság európai terjeszkedésének célpontjai között.

Gholamali Rajabi Yazdi Irán Budapestre akkreditált nagykövete is pozitívan nyilatkozott a lehetséges új útvonalról és hozzátette, hogy a közvetlen járat létrejötte elősegítené a két ország közötti kulturális, gazdasági és politikai kapcsolatok fejlesztését.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A portál információi szerint az iráni delegáció látogatást tett a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is,
azonban a cikkben arról nem esett szó, hogy a légitársaság mikortól, hetente hány alkalommal tervezi a járatok indítását Budapestre.

Az iráni légitársaság és a budapesti repülőtér között már három évvel ezelőtt is folytak tárgyalások egy Teherán – Budapest közvetlen összeköttetésről, azonban akkor a tárgyalások nem hoztak eredményt.

Mint ismert, az Iran Air járatai rendszeresen szálltak le tankolni Budapesten az országot sújtó nemzetközi embargó évei alatt, a cég repülőgépei Budapesten azonban nem vettek fel utasokat. A légitársaság Airbus A300-as és Airbus A310-es repülőgépei számos európai repülőtéren nem kaptak üzemanyagot, ezért a visszaúton közbe kellett iktatni egy technikai leszállást olyan repülőtereken (pl. Prága, Zágráb, vagy Budapest), ahol kiszolgálták a gépeket üzemanyaggal.

Az iráni légitársaság az országgal szembeni nemzetközi szankciók feloldását követően hatalmas megrendeléseket tett az európai Airbus és az amerikai Boeing felé is, sőt a francia-olasz ATR-től is rendeltek regionális repülőgépeket, annak érdekében, hogy az igen koros és rossz műszaki állapotú flottájukat lecseréljék.

Az Iran Air első új Airbus A321-es repülőgépét idén januárban vette át, a légitársaság új Airbus A330-as repülőgépe pedig 2017. márciusban került átadásra.

Az Iran Air vezérigazgatójának nyilatkozata szerint a légitársaság még idén négy darab új Airbus A320-ast állít forgalomba, 2018-ban pedig öt darab Airbus A321-es csatlakozik a flottájukhoz.

Az Iran Air első új Airbus A330-as repülőgépe. (Forrás: Airbus) | © AIRportal.hu

Az Iran Air első új Airbus A330-as repülőgépe. (Forrás: Airbus)