Szentpétervárra indít járatokat a Wizz Air Budapestről, a magyar hátterű diszkont cég gépei hetente két alkalommal közlekednek majd – jelentette be Váradi József vezérigazgató Budapesten.

Elmondása szerint a második orosz célállomás augusztus 27-től válik elérhetővé, október végéig szerdán és vasárnap, novembertől pedig kedden és szombaton közlekednek Pulkovo repülőtérre.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

Váradi József vezérigazgató kiemelte, a járat bejelentése is azt példázza, hogy a privát szféra és a kormányzat tud hatékonyan együttműködni.

Az AIRportal.hu kérdésére válaszolva közölte, az állam diplomáciai segítséget nyújtott a járat nyitásához.

Bár Budapestről korábban a Malév és a UTAir is közlekedett a két város között, Váradi József szerint a Wizz Air költségszintje, és a megváltozott egyéb gazdasági körülmények miatt (például a híresen drága pulkovói repülőtér díjcsökkentése) sikeres lesz a járat. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a 2013-óta működő moszkvai útvonalon 3,5 év alatt 440 ezer utast szállítottak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy Szentpétervár fontos kereskedelmi, gazdasági és turisztikai központ, fejlett régió, részben ezért a legjobbkor jött a Wizz Air járatnyitása. A másik ok, ami miatt a miniszter üdvözölte a Wizz Air döntését, hogy politikai szinten mindenki az orosz szankciók mellett érvel, ugyanakkor a nyugati cégek folyamatosan kötik a megállapodásokat az orosz piaci szereplőkkel.

A Wizz Air 2016-ban 23 millió utast szállított teljes hálózatán, és ebben az évben az első négy hónapban 24 százalékos forgalombővülést regisztráltak. A társaság 81 gépes flottájával 500 útvonalon 42 ország 141 célállomására közlekedik.