Rekord méretű veszteséget hozott össze az airberlin 2016-ban, amikor 667 millió eurós veszteséget halmozott fel az átstrukturálás költségei miatt. A rossz széria 2017 első negyedévében is folytatódott.

Az Etihad 29 százalékos tulajdonában álló berlini légitársaság a legutóbbi üzleti jelentésében nagyon csúnya számokat publikált. Közleményük szerint a társaság árbevétele 2016-os évben 3,79 milliárd euró volt, amely 7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Az üzemelés költsége 4,4 milliárd euró volt, ugyanannyi, mint egy évvel korábban.

Ezzel együtt az airberlin üzemi szinten 667 milliós veszteséget hozott össze, ez 53 százalékkal rosszabb, mint a 2015-ös szintén nem reményt keltő 307 milliós veszteség.

Németország második legnagyobb légitársasága közleményében hangsúlyozta, hogy az átszervezés költségei húzódnak meg leginkább a sokkal rosszabb teljesítmény mögött, csak az átszervezés költségei 335 millió eurót tettek ki.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

Az adózott eredmény 2016 végén 781,9 millió euró veszteséget mutatott, ez 75 százalékkal rosszabb az egy évvel korábban kigazdálkodott 446 milliós veszteség.

Az átszervezés költségeivel terhelt 2016 után 2017 első negyedévében is folytatódott az airberlin pénzügyi mélyrepülése. Az előző évihez képest 11 százalékkal kevesebb, 649 millió euró árbevételt ért el a légitársaság, az üzemi eredmény 58 százalékkal múlta alul a 2016 első negyedévit és 272,3 millió eurót tett ki, az adózás utáni eredmény pedig 284 milliós mínuszt mutatott a negyedév végén, ez 60 százalékkal rosszabb, mint egy évvel korábban.