A Boeing szeretné, ha 737-eseinek negyedét a nagyobb variánsokból adná el, ehhez azonban nem csak a 10-es verzió kell, de több száz 9-est is el kell még adni.

Randy Tinseth, az amerikai gyártó marketingért felelős alelnöke a Flightglobal szaklapnak nyilatkozva azt mondta, ehhez a rendelési rendszert is némiképp átalakították, nagyobb rugalmasságot biztosítva a típuson belüli variánsok között. Erre a gyártónak szüksége is van, ugyanis az áhított 20-35 százalékos MAX9, vagy nagyobb 737-esek részarányától még igen távol vannak.

Jelenleg a Boeingnek 3700 darab 737-esre van rendelése, de ezek közül mindössze 231 darab, tehát 6 százaléknyi a 9-esekre eső rendelésszám, és ezek 43 százalékát egyetlen társaság, a United Airlines kérte. A gyártónak további 700 rendelésre lenne szüksége ahhoz, hogy elérjék a Tinseth által áhított arányszámot. Ez az arányszám is megmagyarázza azt, hogy az amerikaiak miért tolják annyira a nagyobb, 10-es variáns szekerét, bár az még mindig kisebb kapacitású lenne, mint az Airbus A321neója, amely ráadásul 10 hónappal korábban áll kereskedelmi forgalomba.

Grafika: Boeing Company | © AIRportal.hu

Grafika: Boeing Company


A Boeing dolgát azonban az is nehezíti, hogy nem mondott le a 9-es verzióról a 10-es javára, így aztán két, nagyobb kapacitású 737-est is árulnia kell, ha a 10X tényleg valósággá válik. Ehhez azonban – mint ismeretes – a mérnököknek meg kell oldaniuk a hosszabb törzs okozta problémákat: hosszabb futószárra van szükség a futóműveknél, és egyéb változtatásokra is szükség van, hogy megnöveljék az orr maximális állásszögét, elkerülendő a farokrész földhöz csapását, az úgynevezett tailstrike-ot.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A korábban még szerteágazó tanulmányok mára már egyetlen megoldásra koncentrálnak: egy a 777-300ER-éhez hasonló felfüggesztést, illetve bekötési pontokat tanulmányoznak a szakemberek, és számos tesztet kell még lefuttatni a biztos eredmények érdekében.

Korábbi nyilatkozatok szerint, ha a 10X valóban elkészül, akkor legkorábban 2020-ban állhat kereskedelmi forgalomba, korábbi nyilatkozatok szerint ez már csak azon múlik, hogy a légitársaságok elkezdik-e rendelni a típust.

A MAX 10X ellenfele, az Airbus A321-es, az európai gyártó ezzel a géppel szinte teljesen lefedte a piacot: eddig 1325 megrendelés érkezett a típusra.