A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint átlagon felüli hónapot zárt az áru- és utasforgalom is februárban annak ellenére, hogy a tavalyi szökőév miatt egy nappal kevesebb napból állt az év második hónapja.

Áruforgalom

Fotó: UPS | © AIRportal.hu

Fotó: UPS

A montreali székhelyű, mintegy 200 légitársaságot összefogó kereskedelmi szervezet közlése szerint az áruforgalom 8,4 százalékkal növekedett árutonna-kilométerben számolva, ez közel háromszorosa a 3 százalékos ötéves átlagnak. Ha a szökőév-hatást figyelembe vesszük, akkor az IATA szerint a növekmény mér 12 százalékos, amely rendkívül jó eredménynek számít, tavaly voltak olyan hónapok, amikor csökkent is a szektor teljesaítménye.

A légitársaságok a korábbi időszak fölös kapacitását figyelembe véve 0,4 százalékkal csökkentették a leköthető tonnakilométerek számát, így a gépek kihasználtsága 3,5 százalékponttal 43,5 százalékra javult.

A legnagyobb mértékben, 11,8 százalékkal a teljes piac 37 százalékát lefedő Ázsia-Óceánia növekedett, Afrikából 10,6, Európából 10,5 százalékos javulást jelentettek, a gazdasági válsággal küzdő Dél-Amerikában viszont 4,9 százalékkal csökkent a szektor teljesítménye.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Utasforgalom

Fotó: London Heathrow Airport | © AIRportal.hu

Fotó: London Heathrow Airport

Az utasforgalom is hasonlóan jó számokat produkált az év második hónapjában: a légitársaságok 4,8 százalékos növekedésről adtak számot (a szökőév hatást figyelembe véve 8,6 százalékkal), ugyanakkor Alexandre de Juniac, az IATA elnöke aggodalmát fejezte ki az utazást korlátozó intézkedések, és azok hatásai miatt.

A legnagyobb mértékben, 9,1 százalékkal a Közel-Keleten nőtt a forgalom, de a legnagyobb piaci részesedéssel bíró Ázsia-Óceániában és Európában is 6,3 százalékos javulás mutatkozott az év második hónapjában.

Ennél is fontosabb azonban az IATA összegzése szerint, hogy a 2,7 százalékos kapacitásbővítéssel a járatok töltöttsége 79,5 százalékra javult, amely februárban rekordnak számít.