Elindultak a Wizz Air nyugat-balkáni járatai, az első gép Tirana irányába szállt fel Budapestről. Váradi József, a Wizz Air vezérigazgató szerint a foglalások a vártnál kicsit jobban alakulnak. Mostantól hetente kétszer, szerdán és vasárnap a Wizz Air Tirana mellett Podgoricába, Szkopjébe, Szarajevóba és Pristinába repül.

Az első járat felszállása előtt tartott sajtótájékoztatón Váradi József az érintett országok Magyarországra akkreditált nagykövetei előtt beszédében azt hangsúlyozta, hogy a vártnál jobb foglalási számok is azt jelzik, hogy van kereslet a nyugat-balkáni országok és Magyarország közötti légijáratokra, és megfelelő áru jegyekkel sikeresen lehet stimulálni a piacokat.

A járatok indítása azért is nagy jelentőségű a Wizz Air számára, mert olyan útvonalakat kezdenek el üzemeltetni, amelyek régóta nem üzemelnek és olyan piacokra juthatnak el, ahol nem, vagy csak kis mértékben vannak jelen. A járatnyitással 68-ra nő a Wizz Air hálózatában Budapestről elérhető célállomások száma, a vezérigazgató az év végére a tavalyival nagyjából megegyező mértékű, 20 százalék körüli bővülésre számít az utasforgalomban.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu


Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára beszédében azt hangsúlyozta, hogy a járatok öt éve nem üzemelnek, az újranyitáshoz az unióval is tárgyalásokat kellett folytatni. Ennek oka, hogy a járatok piaci körülmények között nem üzemeltethetőek, ezért állami támogatás kellett az újranyitáshoz, ehhez pedig az uniónak is hozzá kellett járulnia.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Kiemelte még, hogy ma már elképzelhetetlen biztonságos és gyors légijáratok nélkül az országok közötti kapcsolatok elmélyítése, ezért a Wizz Air nyugat-balkáni útvonalainak megnyitásával a kereskedelmi, kulturális és gazdasági kapcsolatok is elmélyülhetnek.

A járatok megnyitását üdvözölte Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója, valamint a nyugat-balkáni országok nagykövetei is.

Váradi József tavaly decemberben jelentette be, hogy légitársasága nyerte meg a kormány által kiírt nyílt közbeszerzési eljárást a nyugat-balkáni járatok üzemeltetésére. Az útvonalakat legutóbb a Malév üzemeltette, miután csődbe ment senki nem repült rá az útvonalakra, mivel azok nyereségesen nem voltak üzemeltethetőek.