Három keskenytörzsű Boeing repülőgéppel bővíti kormányzati flottáját Lengyelország. A felek ma írták alá a három 737 Next Generation repülőgép megrendeléséről szóló szerződést Varsóban – közölte lapunkkal a Boeing.

Forrás: Boeing | © AIRportal.hu

Forrás: Boeing

A megrendelés két darab BBJ 2 és egy darab 737-800-as repülőgépre vonatkozik, melyeket a lengyel államfő és a kormány magas rangú tagjai fognak használni utazásaikhoz.

A BBJ 2 típus a 737-800 kereskedelmi repülőgép átalakított, magas teljesítményű változata, mely képes akár a Varsó New York utat is közbenső leszállás nélkül teljesíteni 30 utassal a fedélzetén.

A lengyel kormány részére készülő két BBJ2 repülőgép a négy fős állam- és kormányfői részleg mellett, két VIP, 12 business és 48 economy utas szállítására lesz alkalmas. A 737-800-as repülőgép egy kevesebb mint öt éves, de használt példány lesz, mely kétosztályos elrendezésben 12 business és 120 economy osztályú üléssel lesz felszerelve. A Flightglobal információi szerint az üzlet értéke 523 millió amerikai dollár.

A repülőgépeket 2017 és 2020 között adja át a gyártó Lengyelország részére.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az ország a lengyel elnöki Tu-154-es hét éve, 2010 április 10-én történt szmolenszki katasztrófáját követően alakította át teljesen a kormányzati légi szállítást és vonta ki fokozatosan a szovjet gyártású kormányzati gépeket. A lengyel kormány tagjait és az államfőt jelenleg a LOT lengyel légitársaság két, kormányzati szállításra átalakított Embraer E-175-ös repülőgépe szolgálja ki.

A Boeing Business Jets az amerikai gyártó üzleti gépekre szakosodott divíziója, mely a Boeing kereskedelmi forgalomra gyártott típusainak szinte teljes palettáját kínálja – természetesen a speciális igényekre szabva – az üzleti repülőgépek üzemeltetői és kormányzati megrendelők részére.

Az üzleti és kormányzati megrendelők a BBJ, BBJ2, BBJ3 – a 737 Next Generation kereskedelmi típusok különböző törzshosszú változatainak, 737-700, -800, 900ER átalakított verziói – később pedig a 737 MAX család tagjai, valamint a Boeing szélestörzsű típusai – 747-8, 767, 777 és 787 Dreamliner – közül is válogathatnak.