Áprilisra tűzték ki az új, orosz gyártmányú közepes méretű utasszállító repülőgép, az Irkut MC-21-300 (amit magyar átirat szerint MSz-21-ként is szokás említeni) szűzrepülését – közölte a RIA Novosti hírügynökségnek az orosz miniszterelnök-helyettes Dmitry Rogozin.

 | © AIRportal.hu

A United Aircraft Corporationhoz (UAC) tartozó Irkut repülőgépgyártó tavaly júniusban nagyszabású ünnepség keretében mutatta be, az új orosz gyártmányú utasszállító típus első példányát, majd a gép elektromos rendszereit 2016. novemberében helyezték először üzembe és kezdték el a prototípus földi tesztelését.

Akkor a gyártó 2017. februárra, vagy március elejére datálta az első felszállást, decemberben pedig már a tavaszi időszakról szóltak a közreadott információk. A miniszterelnök-helyettes nyilatkozata szerint az orosz kormány napi szinten követi a tesztelési program eredményeit, ismereteik szerint a program a terveknek megfelelően halad.

A vásárlók később az orosz gyártású Aviadvigatel PD-14-es hajtóművel is rendelhetik majd a típust, de az első MC-21-es repülőgépek amerikai gyártású, Pratt & Whitney PW1400G-JM lesznek felszerelve,
mely ugyanazon hajtómű típuscsaládba tartozik, mint az új generációs A320neo-, a kanadai Bombardier CSeries-, a kínai COMAC C919, vagy a brazil Embraer E2-család hajtóművei.

A Pratt & Whitney hajtóműves MC-21-300-as típus légialkalmassági engedélyeinek megszerzését 2018-ra prognosztizálja a gyártó, mely nem csak az orosz hatóságoktól, hanem az európai EASA-tól is meg kívánja szerezni ezt az engedélyt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az MC-21 repülőgép két változatban készül majd, a legfrissebb adatok szerint a -300-as székezéstől függően 163-211, míg a rövidebb törzsű -200-as variáns 132-165 utas szállítására lesz képes. Tipikus kétosztályos elrendezésben a típus maximális hatótávolsága 6 000 – 6 400 km lesz.

Az eredetileg a Tu-154-esek s Tu-204-esek leváltására tervezett MC-21-es típuscsalád direktben versenyez – legalábbis az orosz belső és ex-szovjet piacon – majd a világ két legnagyobb gyártójának keskenytörzsű típusaival, a Boeing 737 MAX és az Airbus A320neo gépcsaládokkal. Az MC-21 riválisa lesz a kínai gyártású C919 is, melynek szűzfelszállása szintén az idei évre várható.

A gyártó 980 darab MC-21 típusú repülőgépre prognosztizál keresletet 2035-ig, ebből a tavaly nyári adatok szerint 175-re sikerült kötelező érvényű megrendelést aláírni, valamint további 100 darabra rendelkeznek opciós vételi joggal a különböző vevők – döntően orosz légitársaságok és lízingcégek.

A repülőgép gyártójáról még azt érdemes tudni, hogy ebbe cégbe olvadt be a nagy múlttal rendelkező Yakovlev (magyar átiratban Jakovlev) repülőgépgyártó.

Magának az MC-21-nek az alapjait is a Jak-242 adja, ami viszont a kipróbált és a volt Szovjetunióban nagy számban eladott „keleti triholer”, a Jak-42 kéthajtóműves utódjaként szerepelt a tervezőasztalokon, de végül nem lett belőle semmi, és a rajzokat csak a kétezres évek közepén terítették ki újra.

A gyártó bemutató videója

Forrás: IRKUT Corporation