Az Emirates három új célállomásra indított egy napon A380-as szolgáltatást, így Dubajból ezentúl a Narita, a Casablanca és a Sao Paulo útvonalat is a zászlóshajónak számító, három osztályos konfigurációval működő kétszintes gépek szolgálják ki – a cég közleménye szerint.

Forrás: Emirates | © AIRportal.hu

Forrás: Emirates

A járatindításokkal az Emirates az első légitársaságként nyújt menetrend szerinti A380-as szolgáltatást Latin-Amerikába és Észak-Afrikába. Az A380-as szolgáltatás bevezetése egybeesik a légitársaság brazíliai működésének tizedik évfordulójával: 2007 októberében indult a naponta közlekedő Dubaj-Sao Paulo járat.

Az Emirates korábban már működtetett A380-ast Naritába. A géptípus visszaállításával a légitársaság megnövelt kapacitással szolgálja ki a Dubaj és Japán közötti utazás iránt megnövekedett igényt.

Az utasok immár hat kontinens 49 útvonalán élhetik át az ikonikus Emirates A380-as repülőgépek nyújtotta utazási élményt.

Az Emirates EK318-as naritai járata vasárnap kora reggel szállt fel Dubajból, majd az EK751-es casablancai, és az EK261-es Sao Paolo-i járat is útnak indult.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az A380-asok a korábban közlekedő Boeing 777-est váltják mindhárom útvonalon. Az Emirates tágas A380-as repülőgépe akár 515 utas és nyolc tonna cargo szállítására alkalmas. Az új járatok három osztályos konfigurációban működnek First, Business és Economy osztályú helyeket kínálva. A nagyvonalú poggyász szabályozás Economy osztályon akár 35kg-os, Business osztályon akár 40kg-os, First osztályon pedig akár 50kg-os poggyász feladását teszi lehetővé.

Forrás: Emirates | © AIRportal.hu

Forrás: Emirates


Az Emirates A380-asok fedélzetén a First osztály utasai kényelmes privát lakosztályokat és a légiipar egyetlen fedélzeti Shower Spa-ját vehetik igénybe, a First és Business osztály utasai a fedélzeti lounge-ban élvezhetik az utazást, a gourmet fogások pedig mindhárom osztályon elérhetők. Minden A380-as gépen rendelkezésre áll az Emirates díjnyertes, több mint 2500 csatornás ice fedélzeti szórakoztatórendszere és ingyenes Wi-Fi is.

Az Emirates prémium fedélzeti élményét a légitársaság hálózatának 40, nagyobb reptereken található Emirates Lounge-a egészíti ki, amelyek a fedélzeti élményekhez hasonlóan nyújtanak kiemelkedő szolgáltatásokat.

Az Emirates az A380-as legnagyobb üzemeltetőjeként jelenleg 94 darabot működtet a flottájában és további 48 érkezését várja. 2008 óta a légitársaság több mint 65 millió utast szállított a zászlóshajónak számító repülőgépén.