Az Air France-KLM a tavalyi jelentős forgalom hatására úgy döntött, hogy idén Párizsba és Amszterdamba is visszaállítja a nyári menetrendben a napi 4 járatot.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

Kiss Ildikó, az Air France-KLM magyarországi irodavezetője sajtótájékoztatón ismertette, hogy a forgalom mindkét viszonylaton jól alakult, Párizsba úgy sikerült 2 százalékkal emelni az utasszámot, hogy nagy a konkurencia a piacon, Amszterdam felé viszont 21 százalékkal szállítottak több utast 2016-ban, mint egy évvel korábban.

Tavaly volt sz első év, hogy Amszterdamba is napi négy járat indult el Budapestről, a kiemelkedő forgalom miatt úgy döntött a társaság, hogy idén a holland fővárosba is napi négy járat indul el.

A téli menetrendhez képest Párizsba kora este indul egy újabb járat. Az AF1495-ös járat 18,25-kor száll fel Budapestről, és 2 óra 20 perccel később, 20.45-kor landol a francia fővárosban. A járatokat – ahogy tavaly is – Airbus A318-assal repülik.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

Amszterdamba az eddigi 1967-os járatot 12.50-ről áthelyezték 14 órára, így az új, 1974-es járat 11.25-kor el tud elindulni Budapestről, majd 13.35-kor landol Schipolon. A járatot a többihez hasonlóan Boeing 737-800-asokkal teljesítik.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Kiss Ildikó kiemelte, hogy az Air France járatai Párizsban az F terminálra érkeznek, így jó csatlakozást biztosítva a tengerentúli és transzkontinentális járatokhoz, és a repülőtér idén is megkapta a Skytrax-től a legtöbbet fejlődő repülőtér díját.

Az Air France menetrendjében újdonság, hogy novembertől elérhetővé válik a Maldív-szigetek, a társaság új kabinberendezéssel ellátott Boeing 777-200-asai hetente kétszer közlekednek majd. A KLM pedig hétfőtől hetente három alkalommal a kolumbiai Cartagenába indít járatot, amelyet legújabb típusukkal, a 787 Dreamlinerrel teljesítenek.