A Szövetségi Légügyi Hatóság 2,4 százalékos forgalombővülést vár 2037-ig az Egyesült Államokban, a jegyárak növekedése pedig várhatóan nem éri majd el az infláció szintjét. Ennek ellenére azzal számolnak, hogy a légitársaságok rentábilisak maradnak.

Az FAA szerint ennek az az oka, hogy az amerikai légiközlekedési szektor az elmúlt évek erős versenye miatt átalakult egy a korábbinál sokkal fenntarthatóbb ágazattá. Ezt bizonyítja az is, hogy a piaci szereplők immáron hetedik éve nyereséggel működnek és ez a folyamat a jövőben is folytatódik.

A forgalom az FAA számításai szerint a következő 20 évben átlagosan 2,4 százalékkal fog emelkedni minden évben az amerikai légitársaságoknál. A belföldi forgalom előreláthatólag 2, a nemzetközi 3,4 százalékkal bővül. Ennek fő hajtóereje az időszak elején még az alacsonyabb olajár lehet, ugyanakkor már rövidebb távon is jelentősebb drágulással számolnak, hosszabb távon pedig 2026-ra 100 dollár feletti, 2037-ig 132 dollár körüli hordónkénti árral kalkulálnak.

A forgalom bővülésével együtt az FAA szerint a légitársaságok azzal nagyjából megegyező mértékű mértében emelik majd a kapacitásokat, a kisebb regionális gépek helyét nagyobb ülőhelykínálatot biztosító gépek vehetik át.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fotó: New York - Kennedy Airport | © AIRportal.hu

Fotó: New York – Kennedy Airport


Az FAA azt nem vette számításba, hogy a Brexit, a brazil és orosz gazdaság visszaesése, illetve a Trump-adminisztráció különféle szankciói milyen hatással lesznek a szektorra és mennyiben befolyásolják a mostani előrejelzéseket.

A következő öt évben az amerikai légitársaságok a hatóság szerint 3,5 százalékkal növelik majd a forgalmat, és ugyanekkora mértékben a kapacitást, így a nemzetközi járatok átlagos töltöttsége 81,3 százalék körül stabilizálódhat. A legnagyobb forgalmat a dél-amerikai járatok bonyolíthatják, ebbe a régióba 4,1, Európába és a Közel-Keletre 3 százalékkal élénkülhet az utasforgalom.

Az FAA kimutatást készített a drónok terjedéséről is, becsléseik szerint a következő öt évben a hobbiszintű drónok száma 1,1 millió 3,5 millióra nő 2021-re, míg a kereskedelmi célú drónok száma ennél ennél is nagyobb mértékben, 42 ezerről 442 ezerre fog emelkedni.