CímlapLégiközlekedési hírek, cikkek  Az ukrajnai Lvovba nyit járatot Budapestről a Ryanair

Az ukrajnai Lvovba nyit járatot Budapestről a Ryanair

Szerző: AIRportal.hu | Dátum: 2017.03.15. 13:20


Tizenegy új útvonallal hódít Ukrajnában a Ryanair, a téli menetrendben Kijevből négy, Lvovból (Lemberg, Lviv) hét új útvonal nyílik, többek között Budapestre is.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu
Fotó: AIRportal.hu
Az ír fapados útvonalhálózatát 2017. október végétől bővíti a most bejelentett ukrán útvonalakkal, a cég immár a 34. országban lesz jelen.

Kijevből négy új útvonal nyílik hetente 15 új járattal, a Ryanair Boeing 737-800-as repülőgépei Eindhoven (heti 3 járat), London-Stansted (heti 5 járat), Manchester (heti 3 járat) és Stockholm-Skavsta (heti 4 járat) repülőtereire közlekednek 2017. őszétől.

A nyugat ukrajnai Lvovból hét új célállomást tesz elérhetővé a légitársaság, London, Eindhoven, Wroclaw, Krakkó, Berlin (Schönefeld) és Memmingen mellett Budapestre is repülnek majd.

A Ryanair repülőgépei hetente kétszer teszik meg a Budapest - Lvov - Budapest útvonalat a csütörtöki és szombati napokon. Az első FR 4087 / 4088 számú járatok november 2-án indulnak majd, a menetrend szerinti tervezett repülési idő a két város között 1 óra 10 perc.

Az új útvonalakra 2017. október-novemberi dátumokra március 16. éjfélig 19,90 eurós induló áraktól kínál akciós jegyeket a Ryanair - a légitársaság lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint.

Amint arról március elején beszámoltunk, a Ukraine International Airlines naponta közlekedő járatot indít Kijev és Budapest között 2017. június 15-től. Az ukrán nemzeti légitársaság 183 ülést kínáló Boeing 737-800 típusú gépeket állít forgalomba ezen az útvonalon.
follow us in feedly

Vissza a Légitársaságok rovathoz

  Oda-vissza        Egyirányú

Honnan

BudapestBécs

Hova

LondonPárizsBarcelona

Odaút

Visszaút

Felnőtt

Gyerek

Csecsemő

+/- 3 nap

Business

Repülőjegy keresés
Hirdetés

Hozzászólás Szerző: Primair2 | Dátum: 2017.03.15. 13:40 | Re: Az ukrajnai Lvovból nyit járatot Budapestre a Ryanair


Érdekes útvonal. A Wizz eddig nem látott benne fantáziát pedig ők is próbálkoznak Lviv-ből állandóan változó desztinációkkal.
Primair2
Új felhasználó
Új felhasználó
 
Hozzászólások: 18

Hozzászólás Szerző: AirGaste | Dátum: 2017.03.15. 16:09 | Re: Az ukrajnai Lvovba nyit járatot Budapestről a Ryanair


:clap: Érdekes, minden bővítés öröm, legyen életképes!

Továbbra is tervben egy 4. gép BUD-ra állomásoztatása?
AirGaste
100-299 hsz.
100-299 hsz.
 
Hozzászólások: 104
Szólj hozzá az AIRportal.hu híreihez a Facebookon

Vissza: Légiközlekedési hírek, cikkek


Vissza: Légitársaságok, légiszövetségek hírei archívum


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 23 vendég

Hirdetés