Ismét a Budapest Aiport nyerte a Skytrax szavazásán a legjobb kelet-európai repülőtér díját, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér sorban negyedik alkalommal nyerte meg a versenyt a saját kategóriájában.

Fotó: Budapest Airport | © AIRportal.hu

Fotó: Budapest Airport

Az utazók visszajelzései alapján odaítélt díjat a Budapest Airport először 2014-ben vehette át a londoni központú Skytrax légiközlekedési tanácsadó cégtől. A 2017-es elismeréseket gála keretében adták át Amszterdamban. A díj történetében első ízben fordul elő, hogy egy kelet-európai repülőtér négy egymást követő évben nyeri el ezt az elismerést, folyamatosan megtartva a vezető helyet.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója a díj átadását követően azt mondta, kiváló szolgáltatási színvonalat szeretnének biztosítani a repülőtéri élmény minden összetevőjében, a hátizsákos turistáknak, a gyerekekkel utazó családoknak és az üzleti utasoknak egyaránt. „Budapest izgalmas látnivalók és programok széles választékát nyújtja az idelátogatóknak, mi pedig a jövőben is hozzá akarunk járulni a Magyarországon átélt felejthetetlen élményekhez” – fogalmazott.

A Skytrax idén közel 14 millió utas véleményét kérdezte meg 550 repülőtéren, ebből alakult ki a sorrend.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Budapest Airport 2016-ban újabb rekord-évet zárt: szolgáltatásait a világ minden tájáról érkező, közel 40 különböző légitársasággal utazó, összesen 11,4 millió utas vette igénybe. Az utasforgalom kétszámjegyű növekedése együtt jár egy sor nagyarányú fejlesztési projekttel, amelyek a repülésbiztonság és a légiközlekedés védelmének további javítását, a kiskereskedelmi és a vendéglátó-ipari választék, valamint a parkolási és egyéb repülőtéri szolgáltatások további javítását és bővítését célozzák.

A kategóriában a második helyezett Tallin lett, a harmadik helyre pedig Kijev-Borispil futott be.

A Top100-as listában a régióban található repülőterek közül 2017-ben Budapest a 84. lett, Prága a 96., Varsó a 99. helyezést érte el, Bécs a 24. helyen végzett.

Grafika: Budapest Airport | © AIRportal.hu

Grafika: Budapest Airport


Idén az év legjobb repülőtere díjat ismét a szingapúri Changi repülőtér vehette át. A távol-keleti ország repülőtere 2013-óta megszakítás nélkül minden évben elnyerte az elismerést.

A legjobb regionális légikikötő elismerését a Centrair Nagoya repülőtér vihette haza. A legtisztábbnak az utasok Tokió-Haneda repülőteret látták, a legjobb éttermekkel Hong Kongban, a legjobb shopokkal pedig London-Heathrow-n találkoztak.

A Skytraxx szerint a legjobb terminál a müncheni Franz Josef Strauss repülőtér új 2-es terminálja lett.