Riasztották a honvédség Gripen vadászgépeit péntek délelőtt, miután egy utasszállító repülőgép nem vette fel a kapcsolatot a polgári légiforgalmi irányítással – közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel.

A közlemény szerint az Indiából Londonba tartó Boeing 787-8 típusú repülőgép háromnegyed tíz körül lépett be a magyar légtérbe. A repülőgép a repülési tervtől nem tért el, de nem vette fel a kapcsolatot a polgári légiforgalmi irányítással.

Ezért a NATO Integrált Légivezetési Központ riasztotta a honvédség készültségi szolgálatát, amely elfogta a repülőgépet és elvégezte az azonosítást.

Az utasszállító gép még tíz óra előtt rádiókapcsolatot létesített a Magyar Polgári Légiforgalmi Szolgálattal, és folytatta útját London felé – olvasható a közleményben.

A flightradar24.com virtuális radar adatai szerint az érintett járat az Air India légitársaság AI 171-es számú járata volt, mely Ahmedabadból tartott Londonba.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A járatot az Air India VT-ANT lajstromjelű Boeing 787-8 Dreamliner típusú repülőgépe teljesítette. A repülőgép Románia felől Berettyóújfalunál lépett be Magyarország légterébe és Balassagyarmatnál hagyta el az ország légterét.

Az airlive.net információi szerint később a német, majd a belga légierő vadászgépei kísérték a repülőgépet, mely végül biztonságban megérkezett Heathrowra. A német és belga intézkedés okáról nem közöltek részleteket.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!