A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség adati szerint jelentős mértékben nőtt januárban az utasforgalom, de az áruforgalom is szép eredményeket produkált.

Áruforgalom

Fotó: UPS | © AIRportal.hu

Fotó: UPS

A tavalyi évben többször is rossz híreket kaptunk az áruforgalom alakulásáról, mind az áru-tonnakilométerben mért teljesítmény, mind pedig a töltöttség vegyes képet mutatott egész éves viszonylatban. Ehhez képest januárban mintha erőre kapott volna a szektor: 6,9 százalékkal nőtt a globális áruforgalom részben az erősödő exporttevékenység, részben pedig a nagy értékű elektronikai eszközök gyorsuló kereskedelme miatt.

A légitársaságok tavaly sokszor a bővülés üteménél nagyobb mértékben növelték a kapacitásokat, ezzel nyomást helyezve a jövedelmezőségre. Talán ebből is tanulva januárban a kapacitásbővítés 3,5 százalékos volt, így a kihasználtság 1,3 százalékponttal 42,1 százalékra tudott javulni.

A legnagyobb mértékben a világ kereskedelméből legkisebb szeletet, 1,6 százalékot birtokló Afrika mutatta fel 24,3 százalékos fejlődéssel. Európa volt a második a rangsorban 8,7 százalékkal, míg a legnagyobb forgalmat bonyolító Ázsia-Óceániában 6 százalékos javulást mértek.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Utasforgalom

Fotó: Heathrow Airport | © AIRportal.hu

Fotó: Heathrow Airport

Az utasszállítási szektor ennél is jobb teljesítménnyel kezdte az évet, 9,6 százalékos javulás mutatkozott, öt éve nem volt ekkora mértékű fejlődés ebben az üzletágban. Ennek hátterében az IATA szerint a holdújév januárra tevődése van, amely erős turisztikai forgalmat generált. Ugyanakkor e nélkül is jelentős a fejlődés, sok légitársaság ugyanis financiális okokból jelentősen növelte téli kapacitásait, amely nagyobb utasforgalommal is járt.

A légitársaságok a 9,6 százalékos bővülés mellé 8 százalékos kapacitásfejlesztést tettek, így a járatok átlagos kihasználtsága 1,2 százalékponttal 80,2 százalékra javult.

A világ régiói közül a legnagyobb forgalmat generáló Ázsia-Óceánia mutatta fel 14,3 százalékos javulással, de a Közel-Keleten is kétszámjegyű volt a bővülés: egészen pontosan 13,5 százalékos. Európában az év első hónapjában 8,4 százalékos forgalombővülés volt értékesített utaskilométerben mérve.