A Ryanair március 7-én bejelentette, hogy új, a téli időszakban közlekedő járatot indít Budapestről Nápolyba (heti kétszer) októbertől a 2017-es téli menetrend részeként, mely hamarosan bejelentésre kerül. A korábban bejelentett új járatok (Marrákes, Prága, Valencia, Edinburgh) mellett számos meglévő budapesti járatán is frekvenciát emel az ír low-cost.

A Ryanair Boeing 737-800-as repülőgépe Budapesten. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A Ryanair Boeing 737-800-as repülőgépe Budapesten.
(Fotó: AIRportal.hu)

Az új Budapest-Nápoly járat indításának alkalmából most 3089 forintos kezdő áron kaphatóak jegyek az egész európai hálózatban a márciusi és áprilisi utazási időszakra – áll a légitársaság lapunkhoz eljuttatott közleményében.

“Nagy örömmel jelentjük be új téli járatunkat Budapestről Nápolyba (heti kétszer), mely októberben indul és a hét végétől foglalható lesz.” – nyilatkozta Horváth Evelin, a Ryanair Sales & Marketing Executive-je.

Budapestről Nápolyba a Wizz Air is üzemeltet járatokat, hetente három alkalommal a keddi, csütörtöki és szombati napokon lehet eljutni a magyar kötődésű fapados járataival a dél-olaszországi városba.

Új útvonalak és járatszám-emelések a Ryanair téli menetrendjében

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A légitársaság a múlt héten jelentette be, hogy a marokkói Marrákesbe indít járatot Budapestről a 2017/2018-as téli menetrendben szintén hetente két alkalommal.

Amint arról korábban beszámoltunk, a 2017-es téli menetrend kezdetétől a spanyolországi Valenciába és a cseh fővárosba, Prágába, valamint a skóciai Edinburgh-ba is el lehet jutni majd a Ryanair repülőgépeivel Budapestről.

A Ryanair az október 29-től induló 2017/18-as téli menetrendjében az előző évi járatszámhoz képest több útvonal esetében is emeli a járatok számát A Barcelona – Budapest heti ötről hétre, a London Stansted – Budapest heti 20-ról 21-re, a Milánó Bergamo – Budapest heti hétről kilencre, a Pisa – Budapest járatok száma pedig heti kettőről háromra emelkedik – a Routes Online blog bejegyzése szerint.