Hét ember a folyosón utazott a Pakistan International Airlines Karacsiból Medinába tartó járatán, a hatóságok és a légitársaság is vizsgálódik.

Fotó: PIA Facebook | © AIRportal.hu

Fotó: PIA Facebook

A BBC hírszolgálatának jelentése szerint a hét utast úgy vették fedélzetre, hogy minden szék már foglalt volt, ezért kellett a folyosón állniuk a három és fél órás úton. Ebben a hajózó személyzet aktívan közre is működött, mivel kézzel írt beszállókártyát állítottak ki a hét utasnak az ügyet feltáró Dawn napilap szerint.

Az eset még január 20-án történt, de a részletek csak most szivárogtak ki.

A brit hírszolgálatnak nyilatkozó szakértők szerint azért is veszélyes az utasokat a folyosón szállítani, mert veszély esetén az oxigénmaszkokhoz nem férnek hozzá, és kiürítés esetén is problémákat okoznának.

A járatot a légitársaság Boeing 777-ese teljesítette, amelyen 416-an utaztak, miközben a személyzetnek fenntartott székekkel együtt 409 hely volt a gép fedélzetén.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az ügyet felderítő Dawn napilap a Pakisztáni Légiközlekedési Hatóságot hibáztatja, mert nem büntette meg sem a légitársaságot, sem a személyzetet, akik veszélynek tették ki az utasokat. A lap által megkérdezett légitársasági források a PIA földi forgalmi munkatársait hibáztatják, akik kiállították a kézzel írt beszállókártyákat.

A lapnak nyilatkozott a járat kapitánya, Anwer Adil is, aki azt mondta, a felszállás előtt a vezető légiutas-kísérő nem szólt neki arról, hogy hét emberrel több van fedélzetén annál, mint ahány szék van. Ezt az információt csak a felszállás után mondták el neki. Elmondása szerint később a hét utas közül többet felismert, akiknek ő maga ajánlotta fel a beszállító kapuknál, hogy a személyzet által használt ülésekre üljenek, de ők ezt kategorikusan visszautasították.

A visszatérés Karacsiba nem volt lehetséges a kapitány szerint, mert rengeteg kerozint kellett volna kiengedni, ezt pedig a légitársaság nem engedélyezte.

Danyal Gilani, a légitársaság szóvivője a BBC-nek azt mondta, még zajlik a vizsgálat és „megfelelő” büntetést találnak annak, akiről bebizonyosodott, hogy hibázott.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!